8/2006. (III. 23.) OM rendelet
a szakképzés
megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált
szakképző központ tanácsadó testületéről
A
szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény (a továbbiakban: Szt.) 4. §-a (2)
bekezdésének e) pontjában foglalt felhatalmazás, valamint 2. §-ának (5)
bekezdésében foglaltak figyelembevétele alapján - a szakképzés egészére
kiterjedően a szakképesítésért felelős miniszterrel egyetértésben - az
alábbiakat rendelem el:
1. § (1) A rendelet hatálya
kiterjed az Szt. 2. §-ában meghatározott iskolai rendszerű és iskolarendszeren
kívüli szakképzést folytató jogi személyekre, költségvetési szervként vagy jogi
személy részeként létrehozott és a térségi integrált szakképző központ (a
továbbiakban: TISZK) keretében működő központi képzőhelyre (a továbbiakban:
központi képzőhely), jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságokra,
illetve az egyéni vállalkozókra (a továbbiakban együtt: szakképzést folytató
intézmény).
(2)
Iskolai rendszerű szakképzés a tanulói, illetve hallgatói jogviszony alapján
folytatott szakképzés. E jogviszonyok hiányában az iskolarendszeren kívüli
szakképzésre vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni.
A SZAKKÉPZÉS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI
2. § (1) Szakképzés
megkezdésére és folytatására iskolai rendszerű szakképzés esetén a pedagógiai
program részeként kidolgozott szakmai programmal, felsőfokú szakképzés esetén a
felsőoktatási intézmény képzési programjának részét képező szakképzési
programmal, iskolarendszeren kívüli szakképzés esetén képzési programmal (a
továbbiakban együtt: szakmai képzési program) rendelkező, nyilvántartásba vett
szakképzést folytató intézmény jogosult.
(2) Az
iskolarendszeren kívüli szakképzést folytató intézmény képzési programjának
biztosítania kell a szakképesítésért felelős miniszter által meghatározott
szakmai és vizsgakövetelmény teljesülését, amennyiben a képzés az Országos
Képzési Jegyzékben (a továbbiakban: OKJ) szereplő szakképesítés megszerzésére
való felkészítésre irányul.
(3) A
szakképzést folytató intézménynek a szakmai képzési programjában meghatározott
ütemezés szerint biztosítania kell a szakmai képzési program megvalósításához
szükséges feltételeket.
(4) Az
OKJ-ben szereplő szakképesítés megszerzésére irányuló szakmai elméleti és
gyakorlati képzéshez szükséges eszköz- és felszerelési jegyzéket (a
továbbiakban: felszerelési jegyzék) a szakképesítésért felelős miniszter által
rendeletben kiadott szakmai és vizsgakövetelmény tartalmazza. A felszerelési
jegyzéket legalább a szakmai és vizsgakövetelmény módosításakor felül kell
vizsgálni.
3. § (1) A szakképzést
folytató intézmény köteles - a szakmai képzési programon alapuló -
tájékoztatást nyújtani az érdeklődők számára a közoktatásról szóló 1993. évi
LXXIX. törvény (a továbbiakban: Kt.), a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX.
törvény (a továbbiakban: Ftv.), továbbá a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI.
törvény előírásai szerint, a szakmai képzés nyilvános meghirdetésekor, illetve
a képzés során folyamatosan.
(2) Az
iskolarendszeren kívüli szakképzést folytató intézmény a képzési program
alapján köti meg a képzésben részt vevőkkel a felnőttképzésről szóló 2001. évi
CI. törvényben előírt felnőttképzési szerződést. A képzési program
megvalósításához kapcsolódó egyéb (alvállalkozói, megbízási, bérleti stb.)
szerződéseknek is a képzési programon kell alapulniuk.
4. § (1) Az iskolai rendszerű
szakképzésben oktatóként csak olyan személy vehet részt, aki a Kt.-ben,
felsőoktatási intézményben folyó felsőfokú szakképzés tekintetében az Ftv.-ben,
valamint az Szt.-ben előírt iskolai végzettséggel, szakmai képesítéssel és
szakmai gyakorlattal rendelkezik.
(2) Az
iskolarendszeren kívüli szakképzésben oktatóként csak olyan személy
foglalkoztatható, aki az akkreditációs eljárás és követelményrendszer részletes
szabályairól szóló 24/2004. (VI. 22.) FMM rendelet 1. számú mellékletében
meghatározott iskolai végzettséggel, szakmai képesítéssel és szakmai gyakorlattal
rendelkezik.
AZ ISKOLAI RENDSZERŰ SZAKKÉPZÉSRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK
A szakképzés megszervezése
5. § Gyakorlati képzést
szervező:
a) a szakközépiskola és a szakiskola (a
továbbiakban: szakképző iskola);
b) a
központi képzőhely;
c) a
regionális képző központ, amennyiben az Szt. 53. §-a (1) bekezdésének e) pontja
alapján részt vesz az iskolai rendszerű gyakorlati képzésben;
d) az
Szt. 15. §-ának (3) bekezdése alapján a jogi személy, továbbá a jogi
személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság, az egyéni vállalkozó;
e) a felsőoktatási intézmény az általa
folytatott felsőfokú szakképzés tekintetében.
6. § Az OKJ-ben meghatározott
szakképesítésre történő felkészítés akkor szervezhető, ha a szakmai tantárgy,
tananyagegység (modul) központi programjában (tantervében) foglaltak
végrehajtása biztosított, illetőleg a képzés során fejlesztéssel biztosítható.
7. § Ha a tanuló képzésére
gazdálkodó szervezettel a gyakorlati képzés céljából kötött tanulószerződés
alapján kerül sor, a tanuló elméleti képzésének megszervezéséről a
szakképesítésnek megfelelő szakképző iskolában - e rendelet 10. és 11. §-aiban
foglaltakra is figyelemmel - gondoskodni kell.
A szakmai elméleti képzés
8. § A szakmai elméleti
képzéshez szükséges pedagógusokról, a nevelő és oktató munkát közvetlenül
segítő alkalmazottakról a szakképző iskola gondoskodik a Kt.-ben előírtak
figyelembevételével.
9. § A szakképző iskolában
meg kell határozni a felszerelési jegyzékből a szakmai elméleti tantárgyakhoz,
tananyagegységekhez (modulhoz), a szakmai-pedagógiai feladatok megfelelő
feldolgozásához szükséges eszközöket, és ezeket a képzés során - a 2. § (3)
bekezdésére is tekintettel - biztosítani kell.
10. § (1) A szakmai elméleti
képzés - a közösségi jog hatálya alá tartozó szakképzés kivételével -
beszámoltató rendszerű formában is megszervezhető, ha azt a
szakképesítésenkénti kis létszám (tanévenként legfeljebb 10 fő) indokolja. A
beszámoltató rendszerű képzés megszervezését a szakképesítésért felelős
miniszter engedélyezi.
(2) A
beszámoltató rendszerű képzés esetén a szakképző iskola igazgatója a tanulót a
szakmai elméleti tantárgyak foglalkozásain való rendszeres részvétel alól
felmenti.
(3) A
felmentett tanuló beszámoltató rendszerű szakmai elméleti képzésben -
konzultációs csoportba beosztva - vesz részt. A konzultációs csoport vezetését
a csoportot tanító - e feladat ellátásával megbízott - tanár látja el.
Feladatai és jogai az osztályfőnökével azonosak.
11. § (1) A 10. § (2)
bekezdése szerint felmentett tanuló havonként - három munkanap kivételével -
folyamatos gyakorlati képzésben vesz részt.
(2) A
beszámoltató rendszerű képzésben részt vevő tanuló a szakmai elméleti
tantárgyak adott képzési szakaszra eső tananyagából köteles félévkor és tanév
végén beszámoló vizsgát tenni.
(3) A
beszámoltató rendszerű képzést végző szakképző iskola a beszámoló vizsgára való
felkészülésre a kijelölt szakmai elméleti tantárgyak anyagából - az (1)
bekezdésben meghatározott három munkanap terhére - havonta legfeljebb kétnapos
konzultációt szervezhet.
(4) A
tanuló a tanév végén nem tehet beszámoló vizsgát, ha a konzultációk ötven
százalékán nem vett részt. Ezt úgy kell tekinteni, hogy a tanuló az évfolyamra
meghatározott tantárgyi követelményeket nem teljesítette.
A gyakorlati képzés
12. § A gyakorlati képzés
követelményeire való felkészítés feltételeiről, a gyakorlati képzési helyek
létesítéséről az Szt.-ben és a Kt.-ben foglalt előírásoknak megfelelően a
gyakorlati képzést szervező gondoskodik.
13. § (1) A szakmai és
vizsgakövetelményben meghatározott szakmai alapképzést tanműhelyben,
tangazdaságban, tanboltban, tanpostán, tankórteremben, tankertben, tanudvarban,
tankonyhában, laboratóriumban, tanirodában, demonstrációs teremben, gyakorló-
és szaktanteremben (a továbbiakban együtt: tanműhely), valamint központi
képzőhelyen is meg lehet szervezni.
(2) A
szakmai alapképzésre épülő gyakorlati képzést - munkahelyi körülmények között -
csoportos képzési vagy egyedi munkahelyen, illetőleg megfelelő feltételekkel
rendelkező tanműhelyben lehet megszervezni.
(3) A
szakmai alapképzésre épülő gyakorlati képzés egy része a központi képzőhelyen
is megszervezhető.
(4)
Tanműhely hiányában a szakmai alapképzés és az erre épülő gyakorlati képzés
megszervezhető munkahelyi körülmények között, feltéve, hogy a felkészítés
feltételei biztosíthatóak.
14. § (1) A tanműhely a
képzési feladata és felszereltsége szerint lehet
a) a szakmai előkészítő és szakmai alapképzést
végző alapképző tanműhely,
b) a
szakmai alapképzést és az erre épülő gyakorlati képzést ellátó tanműhely, valamint
c) a
szakmai alapképzésre épülő gyakorlati képzést ellátó tanműhely.
(2) A
tanműhely létesítése szerint lehet
a) iskolai tanműhely,
b) gazdálkodó
szervezet által működtetett üzemi tanműhely,
c) több
gazdálkodó szervezet által közösen működtetett üzemközi tanműhely (a
továbbiakban: üzemközi tanműhely), valamint
d) regionális
képző központ által működtetett tanműhely.
15. § (1) A felszerelési
jegyzékből meg kell határozni a tanműhelyben folyó gyakorlati képzéshez
szükséges eszközöket, melyek nélkül a gyakorlati képzés követelményei nem
teljesíthetőek.
(2) A
tanműhelyben folyó gyakorlati képzésben használt eszközt (berendezést, gépet,
műszert stb.) üzemképes, a munkavédelmi követelményeknek is megfelelő
állapotban kell tartani, és karbantartásáról, felújításáról, illetőleg
cseréjéről az eszközt gyártó (forgalmazó) által meghatározott rendben a
gyakorlati képzést szervező gondoskodik.
16. § (1) A tanműhelyben a
tantervi feladatoknak és követelményeknek megfelelő munkaprogramot kell
készíteni.
(2) Az
iskolai tanműhely működésének személyi feltételeiről a Kt.-ben előírtak
figyelembevételével a fenntartó gondoskodik.
(3) Az
üzemi tanműhely működésének személyi feltételei körében
a) a tanműhelyvezetőről, aki ezt a
tevékenységet más munkaköre mellett is elláthatja,
b) a
gyakorlati oktatóról, továbbá
c) a
termelő-szolgáltató tevékenység előkészítéséhez szükséges műszaki, fizikai
dolgozóról
a
gazdálkodó szervezet gondoskodik.
(4) A
(3) bekezdés c) pontjában érintett feladat a gazdálkodó szervezet
technológiai, munkaszervezési rendjében is elvégezhető.
(5) Az
üzemközi tanműhely működéséhez a (3) bekezdésben foglaltak szerint szükséges
személyi feltételekről a tanműhely létesítésében és az üzemeltetésében érintett
gazdálkodó szervezetek közösen gondoskodnak.
(6) A
regionális képző központ iskolai rendszerű gyakorlati képzést ellátó
tanműhelyének személyi feltételeiről a (3) bekezdésben foglaltak
figyelembevételével a regionális képző központ gondoskodik.
17. § Az iskolai, valamint
az üzemi, az üzemközi és a képző központ által működtetett tanműhelyben a
tanulócsoport létszámát a Kt.-ben meghatározott normatívák szerint kell
kialakítani.
18. § (1) Központi
képzőhelyen akkor folyhat gyakorlati képzés, ha az Szt. 2. § (5) bekezdésében
meghatározottak szerint TISZK-et létrehozó iskolafenntartók, felsőfokú
szakképzést folytató felsőoktatási intézmények abban megállapodtak, és
a) a központi képzőhely felszereltsége,
b) a
központi képzőhelyen folytatott szakmai tevékenység tartalma, jellege,
c) a
képzési időt kitöltő tevékenység
lehetővé
teszi a szakmai és vizsgakövetelményre való felkészülést.
(2) A
központi képzőhelynek meg kell felelnie a tűz-, baleset-, munka- és
környezetvédelmi előírásoknak.
(3) A
központi képzőhelyre beosztott tanuló képzésére és felügyeletére az Szt. 2. §
(5) bekezdésben meghatározott szervezet köteles az e rendelet 4. § (1)
bekezdésben meghatározott feltételeknek megfelelő szakembert megbízni.
(4) A
felszerelési jegyzékből meg kell határozni a központi képzőhelyen folyó gyakorlati
képzéshez szükséges eszközöket, melyek nélkül a gyakorlati képzés követelményei
nem teljesíthetőek.
(5) A
központi képzőhelyen gyakorlati képzésben használt eszközt (berendezést, gépet,
műszert stb.) üzemképes, a munkavédelmi követelményeknek is megfelelő
állapotban kell tartani, és karbantartásáról, felújításáról, illetőleg
cseréjéről az eszközt gyártó (forgalmazó) által meghatározott rendben a
gyakorlati képzést szervező köteles gondoskodni.
19. § (1) Egyedi munkahelyen
az OKJ-ben meghatározott szakképesítés megszerzésére irányuló gyakorlati képzés
akkor folyhat, ha
a) a munkahely felszereltsége,
b) a
munkahelyen folytatott szakmai tevékenység tartalma, jellege,
c) a
képzési időt kitöltő munka
lehetővé
teszi a szakképesítésért felelős miniszter által meghatározott szakmai és
vizsgakövetelményre való felkészülést.
(2) Az
egyedi munkahelynek meg kell felelnie a tűz-, baleset-, munka- és
környezetvédelmi előírásoknak.
(3) Az
egyedi munkahelyre beosztott tanuló képzésére és felügyeletére a gazdálkodó szervezet
köteles az Szt. 17. §-ának (4) bekezdésében meghatározott feltételeknek
megfelelő szakembert megbízni.
(4)
Amennyiben a gazdálkodó szervezet több tanulót foglalkoztat egyedi munkahelyen,
köteles felelős személyt megbízni a tanulók foglalkoztatásának és szakmai
fejlődésének figyelemmel kísérésére, aki ezt a tevékenységet munkája mellett is
elláthatja.
A TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT TANÁCSADÓ
TESTÜLETE
20. § (1) Az Szt. 2. §-ának
(5) bekezdése alapján létrehozott tanácsadó testület a TISZK feladatainak
végrehajtását segíti.
(2) A
tanácsadó testület szavazati joggal rendelkező tagjainak száma - az elnököt is
beleértve - legfeljebb 15 fő lehet. Az elnököt a TISZK-et létrehozó
iskolafenntartó (a továbbiakban: fenntartó) delegálja. Amennyiben a TISZK-et
több fenntartó együttműködésével hozzák létre, akkor az elnököt a koordinációs
szerepet betöltő fenntartó delegálja. A tanácsadó testület tagjai díjazásban
nem részesülnek. A tanácsadó testület titkársági feladatainak ellátását a
TISZK-et irányító szervezet biztosítja.
(3) A
tanácsadó testületben szavazati joggal rendelkezik
a) a TISZK-et létrehozó fenntartók és a
felsőfokú szakképzést folytató felsőoktatási intézmények,
b) az
érdekelt regionális fejlesztési és képzési bizottságokba delegáló szociális
partnerek (munkaadók, munkavállalók, vállalkozók érdek-képviseleti
szervezetei),
c) a
területi gazdasági kamarák (legfeljebb két fő),
d) az
érdekelt munkaügyi központ (egy fő) képviselője.
(4) A
tanácsadó testület szavazati joggal rendelkező tagjait a TISZK-et létrehozó
fenntartó, több fenntartó együttműködése esetén a koordinációs szerepet betöltő
fenntartó 3 évre kéri fel. A szavazati joggal rendelkező tagok közül legalább 8
fő a gazdaság képviselője.
(5) A
tanácsadó testület munkájában tanácskozási joggal vesz részt
a) a TISZK-ben részt vevő szakképző iskola
igazgatója vagy képviselője,
b) a
létrehozott irányító szervezet (ügyvezető, igazgató) vezetője,
c) a
központi képzőhely vezetője.
(6) A
tanácsadó testület szükség szerint, de évente legalább 4 alkalommal ülésezik.
(7) A
tanácsadó testület ülése akkor határozatképes, ha a szavazati joggal rendelkező
tagok ötven százaléka jelen van.
21. § (1) A tanácsadó
testület dönt a saját ügyrendjéről, működésének rendjéről és éves
munkatervéről.
(2) Az
ügyrendben szabályozni kell az elnök és a tagok visszahívásának, az új tagok
delegálásának szabályait, a határozathozatal rendjét és a testületi állásfoglalás
kialakításának, a tanácskozás előkészítésének, megtartásának és a határozatok,
állásfoglalások dokumentálásának szabályait, a testület üléseinek rendjét.
(3) A
tanácsadó testület véleményezi:
a) az irányító szervezet működésének szabályait
tartalmazó dokumentumo(ka)t,
b) a
költségvetési szervként működő központi képzőhely szervezeti és működési
szabályzatát, költségvetésének tervezetét,
c)
a nonprofit szervezet üzleti tervét,
d)
a TISZK-ben részt vevő szakképző iskolák szakmai programját, felsőfokú
szakképzést folytató felsőoktatási intézmény szakképzési programját, valamint a
TISZK keretében működő központi képzőhely képzési tervét,
e) a TISZK-et létrehozó fenntartó, több
fenntartó együttműködése esetén a koordinációs szerepet betöltő fenntartó által
legalább 3 évente készítendő stratégiai, fejlesztési tervet (melyet évente
felül kell vizsgálni),
f) a TISZK-ben részt vevő szakképző iskolák
által készített, szakképzéssel összefüggő pályázatokat.
(4) A
tanácsadó testület javaslatot tehet:
a) a TISZK-ben részt vevő szakképző iskolákban
az iskolai rendszerű szakképzés szerkezetének módosítására,
b)
a TISZK-ben részt vevő szakképző iskoláknak, központi képzőhelynek, továbbá
a felsőoktatási intézményeknek a szakképzési hozzájárulásról és a képzés
fejlesztésének támogatásáról szóló 2003. évi LXXXVI. törvény alapján nyújtott
fejlesztési támogatás felhasználására,
c)
a regionális szintű munkaerőpiaci igények alapján a központi képzőhely
képzési kínálatára (az OKJ-ben szereplő szakképesítések kivételével), az azokban
való részvétel feltételeire,
d)
a TISZK-ben részt vevő szakképző iskolák, felsőfokú szakképzést folytató
felsőoktatási intézmény képzési kínálatának bemutatására, népszerűsítésére.
(5) A
tanácsadó testület évente egyszer beszámoltatja a központi képzőhely vezetőjét
a képzési és a fejlesztési feladatok végrehajtásáról, a Munkaerőpiaci Alap
képzési alaprészéből nyilvános pályázat alapján kapott pénzeszközök
felhasználásáról, a központi képzőhely munkaprogramjának megvalósulásáról.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
22. § (1) Ez a rendelet
2006. április 1-jén lép hatályba.
(2) A
2. § (4) bekezdésében foglaltakat csak az e rendelet hatálybalépését követően
kiadásra kerülő szakmai és vizsgakövetelményre kell alkalmazni.
(3)
23-24.
§
