30/1995. (VII. 25.) IKM rendelet
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Biztonsági Szabályzat
kiadásáról
Az
1993. évi XCIII. törvény 11. §-ában kapott felhatalmazás alapján - az érdekelt
miniszterekkel egyetértésben - a következőket rendelem el:
1. § A rendelet mellékleteként
közzétett Kereskedelmi és Vendéglátóipari Biztonsági Szabályzatot hatályba
léptetem.
2. § (1) Ez a rendelet a
kihirdetését követő 45. napon lép hatályba.
(2)
(3) A
rendelet melléklete az Ipari és Kereskedelmi Közlönyben kerül közzétételre.
Melléklet a 30/1995. (VII. 25.) IKM rendelethez
Kereskedelmi és Vendéglátóipari Biztonsági Szabályzat
1. A SZABÁLYZAT HATÁLYA
1.1 A Szabályzat hatálya kiterjed a kereskedelmi,
idegenforgalmi, vendéglátó-ipari tevékenységet ellátó és az ehhez kapcsolódó
szolgáltatást végző, továbbá kereskedelmi szálláshelyet üzemeltető (ide nem
értve a fizetővendéglátó helyet) munkáltatóra.
2. LÉTESÍTÉSI
KÖVETELMÉNYEK
2.1-2.6.2
2.7
Hűtőberendezések, hűtőhelyiségek
2.7.1
A hűtőhelyiségeket úgy kell kialakítani, hogy azok ajtaját belülről segédeszköz
nélkül akkor is ki lehessen nyitni, ha azt kívülről bezárták. E követelménytől
el lehet tekinteni akkor, ha a hűtőhelyiség belülről nyitható vészkijárattal
van ellátva. Az ajtók belülről történő nyithatóságát naponta ellenőrizni kell.
2.7.2
A hűtőhelyiség belsejében elhelyezett világításkapcsolót és az ajtó
zárszerkezetét fluoreszcens anyagból kialakított jelzőtáblával kell jelölni.
2.7.3
Azokban a hűtőhelyiségekben, ahol a belső hőmérséklet -10 °C alatt van és alapterülete meghaladja a 20 m2-t,
azt elektromos hálózattal függetlenül működő vészjelzőberendezéssel kell
ellátni. A hűtőkamrán kívül elhelyezett vészjelzőt olyan helyre kell
elhelyezni, ahol folyamatosan tartózkodnak.
2.7.4
2.7.5
2.8 A beépített húshorgokat legalább 190 cm magasságban kell
elhelyezni.
3. MUNKAESZKÖZÖKKEL
ÉS A MUNKAHELYEKKEL SZEMBEN TÁMASZTOTT KÖVETELMÉNYEK
3.1
Általános követelmények
3.1.1
Csak olyan munkaeszközöket szabad használni, amelyek a munkavállaló részére
védelmet biztosítanak a munkaeszköz alkatrészeinek mozgásából eredő, a
szerszám, illetve annak részei vagy a felhasznált anyag hatásai ellen.
3.1.2
A munkaeszközöket úgy kell kialakítani és elhelyezni, hogy azok az elvárható
igénybevételeknek és a higiénés előírásoknak biztonságosan megfeleljenek, és
kényelmes kezelésükhöz elegendő tér álljon rendelkezésre.
3.1.3
A munkaeszközöket úgy kell kialakítani és elhelyezni, hogy a szükséges
karbantartási, tisztítási műveleteket könnyen és veszélymentesen lehessen
elvégezni.
3.1.4
Azokat a munkaeszközöket, amelyek mozgathatók, akaratlan elmozdulás ellen
biztosító (rögzítő) szerkezettel kell ellátni.
3.1.5
Valamennyi munkaeszköznek a munkavégzés teljes időtartama alatt megfelelő
állékonynak, eldőlés ellen biztosítottnak kell lennie.
3.1.6
A felhajtható elemekkel, részekkel kialakított munkaeszközöket leesés,
visszahúzás ellen biztosítottan kell kiképezni.
3.1.7
Azokat a munkaeszközöket, amelyek működtetése kapcsoló útján történik, a
kapcsolók működtetését bemutató, jól látható jelekkel és/vagy felirattal kell
ellátni oly módon, hogy egyértelmű utalást adjanak a kezelő elem funkciójára. A
munkaeszközökön elhelyezett felirat vagy jelölés tartós kivitelű legyen.
3.1.8
3.1.9
Azokat a munkaeszközöket, amelyek a talajszintről nem kezelhetők és
tisztíthatók biztonságosan, illetve a bekövetkező meghibásodás nem hárítható
el, olyan fellépővel, illetve emelvénnyel, dobogóval kell ellátni, amely
elmozdulás ellen biztosított és felülete egyenletes, botlás- és csúszásmentes.
3.1.10
3.1.11
A billenthető edényzeten kiöntő csúcsot kell kialakítani és a billentést önzáró
berendezéssel kell biztosítani.
3.1.12-3.1.13
3.1.14
Nyitott főző- és olvasztó edények felett gáz-, illetve gőzgyújtó ernyővel és
elvezetőkürtővel ellátott elszívó berendezést kell kialakítani.
3.1.15
Edényzet fedelének felnyitásához olyan emelő berendezést (ellensúly, csiga)
vagy kézi segédeszközt (rúd, emelőfa) kell kialakítani, illetve biztosítani,
amely használatával a forrázásveszély kiküszöbölhető.
3.1.16
Emelő berendezéssel felnyitott edényzet fedelét visszacsapódás ellen
megfelelően záródó szerkezettel biztosítani kell.
3.1.17
Főzőüst leeresztő szelepét megfelelő biztosítás alkalmazásával az akaratlan
kinyílás, illetve kinyitás ellen védeni kell.
3.1.18
Elektromos működésű főző-sütő berendezés bekapcsolt állapotát jelzőfénnyel kell
jelezni.
3.1.19
Vendéglátó-ipari helyiségekben propán-bután gázpalackot csak a vonatkozó
szabványban rögzítettek szerint szabad tárolni és kezelni.
3.1.20
A palack más hőfejlesztő berendezéstől legalább 1,5 méterre, a fogyasztó
készüléktől pedig 1,3 méterre legyen, hőmérséklete 40 °C-nál ne legyen nagyobb.
3.2-3.3.3.3
3.4
Létrák, fellépők, többcélú- és pódiumlétrák
3.4.1
Csak olyan, fémből készült egy-, illetve többrészes összecsukható létrát,
fellépőt, pódiumlétrát szabad használni, amely bepattanó könyök vagy más
rögzítéssel, elcsúszás elleni védelemmel ellátott talppal készült, és sem a
létra foka, sem egyéb része nincs meggörbülve.
3.4.2
Görgővel, kerékkel ellátott létrát, fellépőt, pódiumlétrát csak elmozdulás
ellen rögzített, illetve biztosított állapotban szabad használni.
3.5
Egyes speciális munkahelyek kialakítási követelményei
3.5.1
Pénztárfülke
3.5.1.1
Pénztárfülkét olyan méretűre kell kialakítani, hogy abban a munkavállaló
biztonságosan és kényelmesen, ergonómiai szempontok figyelembevételével
kialakított, fizikai méretének megfelelően beállított, háttámlával ellátott
székről végezhesse munkáját úgy, hogy a kinyitott pénztárfióktól legalább 30
cm-re helyezkedjen el, és megfelelő rá-, belátása legyen a pénztárgép kezelő
elemekre és kijelző részre, illetve a pénzgyűjtő fiókra.
3.5.1.2
3.5.1.3
A pénztárfülkét úgy kell elhelyezni, hogy a pénztárgépkezelő elemei jól
láthatóak legyenek, és az ott munkavégzőt az ajtók közelében ne érje
hideghatás. Ez utóbbi ellen átlátszó anyagból készült légterelővel, vagy a
fülke adott oldalainak burkolásával kell védekezni.
3.5.1.4
Pénztár felett árutároló polcot csak úgy lehet elhelyezni, ha annak alsó éle
nem éri el a 190 cm-t, a pénztár belső terének padozatától mérve.
3.5.1.5
Hidegpadlós helyiségben a pénztárfülke alját hőszigetelő anyagból készült
burkolattal kell ellátni.
3.5.1.6
Az áruszállító szalagot úgy kell kialakítani és elhelyezni, hogy az áru
ráhelyezése ne eredményezze a munkavállaló egyoldalú terhelését és a lehető
legkevesebb energiát igényelje.
3.5.2
Eladóterek
3.5.2.1
Az eladóterekben a kiszolgáló folyosókat olyan szélesre kell kialakítani, hogy
a munkavállaló tevékenységét kényelmesen tudja végezni. A kiszolgáló folyosó
szélességének minimálisan 120 cm-nek kell lenni. Amennyiben gép kezelőeleme,
alkatrésze vagy vezeték, illetve bármilyen más létesítmény a kiszolgáló
folyosóba beleér vagy belenyúlik, mozgó gép alkatrésze időlegesen működtetés
közben a kiszolgáló folyosóba belenyúlik, a 120 cm oldaltávolságot ennek figyelembevételével kell
kialakítani.
3.5.2.2
Vezetékeket, csöveket úgy kell elhelyezni és rögzíteni, hogy ne érjenek bele a
kiszolgáló folyosóba.
3.5.2.3
Árupolcokat feldőlés, felborulás ellen rögzíteni kell.
3.5.2.4
Azokat az árupolcokat, amelyeket megközelíteni támasztó-, tolólétrával
lehetséges, felső élüknél a falhoz kell rögzíteni.
3.5.2.5
Az árupolcok között a közlekedéshez, az áru fel-, illetve levételéhez szükséges
teret biztosítani kell. Ennek mérete minimálisan az árupolc magasságának
kéttizede plusz 60 cm, de nem lehet kevesebb 120 cm-nél.
3.5.2.6
Az árufelvonó, az áru fel-, leadóhelye előtt legalább 2×2 m szabad területet
kell biztosítani. E területet a padozaton jelölni kell és ezen belül anyagot még
átmenetileg sem szabad elhelyezni, illetve tárolni.
3.5.2.7
Az árufelvonó, illetve szállítószalag kialakítása olyan legyen, hogy az ott
munkát végzőket védje az esetleg visszahulló áru által okozott sérülésektől. A
fogadó oldalon az áru fogadására megfelelő helyet kell kiképezni.
3.5.2.8
A szállítószalagot úgy kell kialakítani, hogy annak mindkét végén
jelzőberendezés legyen, amely egyfelől biztosítja az árumozgatás megkezdése
előtt a szükséges figyelemfelhívó hangjelzés adásának lehetőségét, továbbá veszély
esetén mindkét oldalról azonnal leállítható legyen.
3.5.2.9
Ha a szállítószalag úgy van kialakítva, hogy közvetlenül rögzített részhez
csatlakozik, akkor legalább 12 cm távolságot kell biztosítani a két rész között, ha a
kéz, illetve a láb behúzásának veszélye fennáll. Ez utóbbi esetben szükséges
műszaki védelem kialakítása.
3.5.2.10
A szintek között elhelyezett szállítószalag vagy csúszda felső végét úgy kell
kialakítani, hogy személyek, áruk akaratlan beesése ellen 1 m magas korláttal - amely térd- és lábmagasságban
elhelyezett kereszttartóval van kiegészítve -, vagy más ezzel egyenértékű
megoldással legyen védve.
3.5.2.11
Szőnyeget csak úgy szabad elhelyezni, hogy elcsúszást, illetve botlást ne
okozzon.
3.5.2.12
Lépcsőn elhelyezett szőnyeget lépcsőfokonként feszítő szerkezettel vagy
felragasztással kell rögzíteni.
4. MUNKAVÉGZÉSI
SZABÁLYOK
4.1
Általános követelmények
4.1.1
E Biztonsági Szabályzat hatálya alá tartozó területen munkát végezni csak
kipihent, alkohol- és más, a munkavégzés biztonságát károsan befolyásoló szer
hatásától mentes állapotban szabad.
4.1.2
A munka megkezdésekor és a munka végzése közben meg kell győződni arról, hogy a
munkavállaló a munkavégzésre alkalmas állapotban van-e.
4.1.3 Ellenőrizni
kell a munka megkezdésekor, a munkavégzés ideje alatt, hogy a munkahely és a
munkaeszköz, továbbá az alkalmazott technológia kielégíti e az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos
munkavégzést, továbbá a higiéniai követelményeket.
4.1.4
Gondoskodni kell az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés
megszervezéséről, a szükséges munkaeszközökkel történő ellátásról, kollektív és
egyéni védőeszközök megfelelő mennyiségben történő rendelkezésre állásáról.
4.1.5
Gép és gépi berendezés belső terébe nyúlni, ott bármilyen munkát végezni csak a
hajtómotor kikapcsolása, a forgó-, mozgó alkatrészek leállítása és hálózatról
történt leválasztása után szabad.
4.1.6
Javítás, karbantartás, illesztés, tisztítás stb. időtartama alatt a gép vagy a gépi
berendezés kapcsolójánál a bekapcsolást megtiltó, biztonságosan rögzített
feliratot kell helyezni.
4.1.7
Gépet, gépalkatrészt tisztítani, karbantartani csak biztonságos kézieszközzel,
szerszámmal szabad. A használható eszközöket, szerszámokat a munkáltató
állapítja meg.
4.1.8
Amennyiben a gép, berendezés üzemeltetése közben kézi segédeszközt kell
használni, a kötelezettségre felhívó táblát a gép, vagy gépi berendezés
közelében, jól láthatóan ki kell függeszteni.
4.1.9
Bármilyen meghibásodás esetén, amelynek megjavítására a munkavállaló nincs
feljogosítva, a gépet azonnal üzemen kívül kell helyezni és a megjavítás
érdekében szükséges intézkedéseket meg kell tenni.
4.1.10
Gépet, gépi berendezést csak az javíthat, akit erre kiképeztek és
felhatalmaztak.
4.2
Vendéglátó-ipari gépek, berendezések, eszközök és anyagok kezelése, használata
4.2.1
Nyomás alatt lévő főzőüstből az ürítést csak a belső nyomás megszüntetése után
és fokozatosan szabad megkezdeni.
4.2.2
Kiöntéskor a kiöntő csúccsal szemben elhelyezkedni tilos!
4.2.3
Kiöntést csak fokozatosan szabad végezni.
4.2.4
Buktatóteknőt akaratlan lebillenés ellen biztosítani kell.
4.2.5
Edények fedőjét kézi leemelésnél a test felé húzva kell felemelni.
4.2.6
Gáz- és olajüzemű berendezéseket begyújtani csak a berendezés környezete és az
égésterméket elvezető csatornák átszellőztetése után szabad megkezdeni.
4.2.7
Gázcsapot lánggal történő begyújtáskor csak akkor szabad megnyitni, ha a
szükséges gyújtóeszköz égő állapotban a begyújtás helyén van.
4.2.8
Begyújtani csak a gázláng várható visszacsapódásának irányától oldalt állva
szabad a gázcsapot.
4.2.9
Főzőberendezést fűtésre használni tilos!
4.2.10
Csak hibátlan felületű tűzhelyet szabad üzemeltetni.
4.2.11
Tűz- és robbanásveszélyes anyaggal átitatott ronggyal vagy más eszközzel
tüzelő- és fűtőberendezést begyújtani, valamint tisztítani tilos!
4.2.12
Elektromos fűtésű húspárolót vízzel feltölteni és utántölteni csak a berendezés
áramtalanítása után szabad.
4.2.13
Konzervet csak konzervnyitóval szabad felbontani. Gépi működtetésű
konzervnyitónál biztosítani kell a konzerv leesés, illetve feldőlés elleni
védelmét.
4.2.14
Zsiradékot vagy más gyúlékony anyagot a tűzhely felett vagy annak közelében
egyik edényből a másikba átönteni tilos!
4.2.15
Forró edények megfogásához, sütőberendezések forró lemezeinek és rácsainak
elszedéséhez e célra kialakított segédeszközt és fogóruhát kell használni.
4.2.16
Főzőedényből hentesárut csak hosszúnyelű fa, vagy műanyag csipesszel vagy
villával szabad kiemelni.
4.2.17
Forró folyadék keveréséhez vagy forró zsíradékba történő mártogatáshoz,
sütéshez hosszú nyelű villát, fogót kell használni.
4.2.18
Forró folyadékot tartalmazó edényről, annak a tűzhelyről való leemelése előtt -
a benne lévő étel láthatósága érdekében - a fedőt le kell venni úgy, hogy a
kicsapó gőz a munkavállalót ne érje. Ennek érdekében megfelelő segédeszközt
kell használni.
4.2.19
Forró étellel vagy folyadékkal telt fedetlen edény, vagy üst fölé hajolni vagy
felette átnyúlni tilos!
4.2.20
Zsírolvasztást csak száraz edényben szabad megkezdeni.
4.2.21
Húst vagy hússzeleteket a testtel ellentétes irányú mozdulatokkal kell a zsírba
helyezni.
4.2.22
Forró zsíradékkal, vagy folyadékkal telt edényt munkaasztalra, illetve
tűzhelyre csak teljes alapfelületével szabad elhelyezni.
4.2.23
Folyadékban vagy folyékony anyag keletkezésével járó étel sütésekor az ilyen
ételt tartalmazó edényt a sütőberendezésbe, mellmagasságnál feljebb elhelyezni
nem lehet.
4.2.24
Forró anyagot tartalmazó edényt a padlóra helyezni tilos!
4.2.25
Ha a tűzhely körül egyidejűleg többen is dolgoznak, munkájukat össze kell
hangolni.
4.2.26
Ételkészítésre csak jól rögzített fülekkel, illetve nyelekkel ellátott
edényeket szabad használni.
4.2.27
Főzőedényt és munkaeszközt használatuk után eredeti tároló helyükre vissza kell
helyezni.
4.2.28
Tíz liternél nagyobb űrtartalmú, meleg vagy forró étellel, folyadékkal telt
edényt egy személynek emelni, illetve vinni nem szabad.
4.2.29
Húsz liter feletti űrtartalmú teli edényt a tűzhelyről csak emelő berendezéssel
szabad leemelni. Ennek hiánya esetén tartalmát kisebb űrtartalmú edénybe kell
átmerni.
4.2.30
Azt az edényt, amelyet kézzel mozgatnak, forró étellel vagy folyadékkal csak
űrtartalmának 3/4 részéig szabad megtölteni.
4.2.31
Forró ételt tartalmazó edényeket az e célra kijelölt, a közlekedési úttól
elválasztott helyen is csak tároló zsámolyon szabad tárolni.
4.2.32
Forró ételt tartalmazó edény
kézi szállítása előtt meg kell
győződni arról, hogy a szállítási útvonal szabad, csúszásmentes.
4.2.33
Lépcsőn forró ételt - az adagoltakat kivéve - csak légmentesen zárt edényben
szabad szállítani.
4.2.34
Az egyetemes konyhagépre segédgépet felhelyezni vagy levenni csak a hálózati
kapcsoló kikapcsolása és hálózatról történt leválasztása után szabad.
4.2.35
Az egyetemes konyhagép működtetése során a segédgépbe szorult alapanyagot csak
a hálózati kapcsoló kikapcsolása és a gép hálózatról történt leválasztása után
szabad eltávolítani.
4.2.36
Egyetemes konyhagépnél a szeletelő, vágó, reszelő segédgépek használata előtt
meg kell győződni arról, hogy az élvédő, a védőrács elzárja a forgó, mozgó éles
kések környezetét, és így azt akaratlanul sem lehet megérinteni.
4.2.37
A dagasztógép csészéjének billentése előtt a gép működését kikapcsolással kell
megszüntetni.
4.2.38
Hússzövő gépbe beszorult csontot csak a gép kikapcsolása és a hálózatról
történő leválasztása után szabad eltávolítani.
4.2.39
Burgonyahámozó gép szennyvíz kivezetőjét tisztítani, dugulást elhárítani csak
annak kikapcsolása és hálózatról történt leválasztása után szabad.
4.2.40
Duplafalú főzőüstök szelepeinek megfelelő működését a munka megkezdése előtt
ellenőrizni kell. A rárakódott ételt, zsiradékot rendszeresen, de legalább
kétnaponta el kell távolítani.
4.2.41
Főzőüst túlnyomása alatt a szelepekhez nyúlni tilos!
4.2.42
A főzőüst belső túlnyomását, a belső hőmérsékletét és a szükséges
folyadékszintet jelző műszereket a munka végzése alatt folyamatosan figyelemmel
kell kísérni.
4.2.43
A duplafalú főzőüst szerelvényeinek használhatóságát, biztonságos állapotát a
munka megkezdése előtt ellenőrizni kell.
4.2.44
A nyomás alatt lévő főzőüstből az ürítést csak a belső túlnyomás megszüntetése
után, és csak folyamatosan szabad megkezdeni.
4.2.45
Főzőzsámolyok háromoldali megközelíthetőségét biztosítani kell. A zsámolyok
előtt legalább 2 m2 kezelőteret kell biztosítani.
4.2.46
Tőkehús csontozását csak bontóasztalon vagy bontóállványon szabad végezni. A
bontóasztal sima felületű, 80-90 cm magasságú legyen.
4.2.47
A hústőke sima, hézagmentes legyen. Kopása esetén az utángyalulásról
gondoskodni kell. A hústőke és a hozzá legközelebb eső egyéb berendezés között
legalább 80 cm távolságot kell biztosítani.
4.2.48
Húst csak elmozdulás, eldőlés ellen biztosított állványon, illetve
lazulásmentes rénvasra vagy horogra szabad felakasztani, amelynek magassága
legalább 190 cm.
4.2.49
Kézihorgot húsba akasztásnál a testtel ellentétes irányba kell fordítani.
4.2.50
Hús bontásához, csontozásához csak olyan kést szabad használni, amelynek nyelén
a kéz védelmére kialakított élvédő van kiképezve a markolaton.
4.2.51
Hús feldolgozásakor a vágás iránya az emberi testtel ellentétes legyen.
4.2.52
Hústőkén vagy bontóasztalon elhelyezett húson kést nem szabad hagyni.
4.2.53
Nyers hús bontásához és csontozásához húsipari védőkötény és lánckesztyű
használata kötelező.
4.2.54
Fenőacélt ütközőkarikával vagy ütköző felülettel kell ellátni.
4.2.55
Bárdot, kést, fenőacélt, illetve más kéziszerszámot csak az erre kijelölt helyen
szabad tárolni.
4.2.56
Közlekedésnél a kés vagy villa hegyét a föld felé kell tartani. Ezek átadásánál
ügyelni kell arra, hogy az átadás a nyél kézbeadásával történjen.
4.2.57
Henteskést csak tokban lehet szállítani.
4.2.58
Fagyasztott húsok, illetve csontok darabolását kézzel vagy csontfűrészgép
segítségével kell elvégezni. A darabolandó árut a rögzített csontfűrészen kell
mozgatni.
4.2.59
Csontozó szalagfűrész használata előtt meg kell győződni arról, hogy az
előtolókar és a védőburkolat megfelelően működik, a védőburkolat és a motor
kényszerkapcsolatban van.
4.2.60
Körfűrésszel történő darabolásnál kéziszorítót kell használni.
4.2.61
Halat bontani, filézni rögzített vágódeszkán kell.
4.2.62
Tökhántoláshoz hántolókés, belezéséhez kaparókanál használata, továbbá
kézifelezéshez lánckötény viselése kötelező.
4.2.63
Tökgyalugép használata során tilos a tököt kézzel megfogni és továbbítani! A
legyalult tököt csak legalább 60 cm hosszúságú kotrófával szabad elhúzni.
4.2.64
Sör lefejtését csak ép hordók esetében szabad megkezdeni.
4.2.65
Sör lefejtésénél csak hibátlan lefejtőt szabad használni, amelyet használat
előtt ellenőrizni kell.
4.2.66
A lefejtőfej beütésekor nem szabad föléje hajolni.
4.2.67
Mosogatás előtt meg kell győződni az edények, evőeszközök, üvegáruk épségéről.
Mosogatómedence aljára gumi- vagy műanyaglapot kell helyezni, amelyet tisztán
kell tartani.
4.2.68
Sérült edényeket, tányérokat, üvegárut, evőeszközt használni tilos!
4.2.69
A mosogatóban úgy kell az edényeket elhelyezni, hogy azok ne csússzanak és ne dőljenek el. Mosogatóba csak annyi edényt
szabad rakni, amely a biztonságos munkavégzést nem befolyásolja.
4.2.70
Mosogatás és tárolás során üvegpoharakat egymásba helyezni tilos!
4.2.71
Késeket, villákat, bárdokat úgy kell a mosogatóba helyezni, hogy hegyük
egyirányba álljon és tompa végük legyen a kéz felé. Késeket és egyéb
szerszámokat csak külön-külön, egyenként szabad elmosni.
4.2.72
Az edények szennyeződését csak e célra gyártott kefe, seprű, vagy gumikaparó
segítségével szabad eltávolítani.
4.2.73
Mosogatógép vagy mosogató segédgép alkalmazásánál csak a kezelési utasításban
rögzítettek szerint szabad elhelyezni a mosogatandó tárgyakat.
4.3
Takarítás
4.3.1
Tisztításra, fertőtlenítésre kizárólag az Országos Tisztifőorvosi Hivatal által
minősített, engedélyezett tisztító-, fertőtlenítő szerek használhatók fel.
4.3.2
A tisztító-, fertőtlenítő szereket eredeti csomagolásban, felirattal ellátva,
külön helyiségben (fülkében) kell tárolni.
4.3.3
Háztartási porszívó porzsákjának cseréjét csak a készülék csatlakozó zsinór
falialjzatból történt kihúzása után szabad elvégezni.
4.3.4
Porszívót tilos törött vagy hiányos burkolattal használni!
4.3.5
Padozat nedves kezelését csak a nedvesen tisztító készülékre vonatkozó
előírásoknak megfelelő berendezéssel szabad végezni.
4.3.6
Vasalót hőszigetelt alátétre helyezve szabad a vasalás ideje alatt tárolni.
4.3.7
Vasalót hálózatra kapcsolt állapotban tilos felügyelet nélkül hagyni!
4.3.8
Vasalót csak e célra kijelölt helyen szabad használni.
4.3.9
Felmelegedett lámpaburát, izzót vizes ronggyal tisztítani tilos!
4.3.10
Nyílászárók tisztításakor biztosítani kell, hogy
- a
munka elvégzéséhez megfelelő tér álljon rendelkezésre,
-
ajtó-, illetve ablakszárnyak akaratlan becsukódása, illetve kinyílása ellen
rögzítve legyen, függetlenül attól, hogy vízszintes vagy függőleges tengelyű.
4.3.11
Üvegfelületek tisztítása előtt meg kell győződni arról, hogy repedés nincs-e a
tisztítandó felületen.
4.3.12
Csak olyan nyílászáró tisztítását szabad megkezdeni, amelyek csuklópántjai és
üvegfelülete megfelelően épek.
4.3.13
Külső üvegfelület a helyiség belsejéből csak akkor tisztítható, ha az kihajolás
nélkül, biztonságosan elérhető.
4.3.14
Amennyiben a helyiségből nem lehet az üvegfelületet megtisztítani, akkor a
munkát végző személyt munkaövvel kell ellátni, amelyet a helyiség belsejében
oly módon kell rögzíteni, hogy az esetleg kizuhanó személy súlyát a rögzítés
biztosan viselni tudja és így becsatolt munkaövvel léphet ki a párkányra.
4.3.15
Teljes testhevederzet kötélzete nem rögzíthető az ablak keretéhez vagy
összekötő elemhez.
4.3.16
Ha a 4.3.14 alattiak
szerint az ablak, illetve
nyílászáró külső felülete nem tisztítható, akkor csak alpintechnikai módszerrel
vagy e célra készített berendezésből végezhető el a tisztítás.
4.3.17
A nyílászáró tisztítását csak megfelelő kétágú, többcélú-, vagy pódiumlétra,
illetve fellépőről szabad végezni. Az előbbiek helyett asztalból, székből,
ládából összeállított állványról a munkavégzés tilos!
4.3.18
A tisztítási műveletek során használt tisztító palackokból eltávozó permet
szembe, légutakba ne kerüljön. E palackokat hősugárzásnak kitett helyen tárolni
tilos!
4.3.19
Kétrétegű, egyesített szárnyú vagy kétrétegű tisztító szárnyas ablakok
tisztításakor a szükség szerinti alátámasztásról gondoskodni kell.
4.3.20
Szellőzőkkel ellátott ablakok tisztítását megelőzően a ventilátor csatlakozó
villásdugóját a dugaszoló aljzatból ki kell húzni és a munkát csak a ventilátor
lapátkereke forgásának befejeződése után szabad megkezdeni.
4.3.21
3 méternél magasabban lévő ablakszerkezetek tisztítását sem támasztó, sem
kétágú létráról elvégezni nem szabad.
4.3.22
A 4.3.21 pontban meghatározott esetekben a munkavégzést hidraulikus vagy
pneumatikus működtetésű emelőplatóval vagy emelőkosárral kell elvégezni.
4.3.23
Konyhában, egyéb főzőhelyiségekben a műszakok befejezését követően - szükség
esetén a műszak alatt is - takarítani kell.
4.3.24
Konyhaipari gépeket, berendezéseket úgy kell tisztítani, hogy azokon
élelmiszerek ne maradjanak.
4.3.25
Élelmiszerek készítésére, feldolgozására szolgáló helyiségeket, padozatot,
falakat csak engedélyezett tisztítószeres oldattal szabad mosni.
4.3.26
A tisztító- és fertőtlenítő szerekkel kezelt berendezésekről a tisztító-,
illetve fertőtlenítőszereket bő vízzel le kell mosni.
4.3.27
Konyhákban, illetve élelmiszer előállítására szolgáló más helyiségekben végzett
javítást, karbantartást, átalakítást követően - az elvégzett munkát figyelembe
véve - a helyiségek takarítását, berendezési, felszerelési tárgyak tisztítását,
fertőtlenítését el kell végezni.
4.3.28
A takarítás során keletkezett hulladék és szemét gyűjtésére zárható, könnyen
tisztítható és fertőtleníthető anyagból készült gyűjtőedényt kell használni. Az
edényeket kiürítés után tisztítani és fertőtleníteni kell. A szerves és
szervetlen hulladékot elkülönítve kell tárolni.
4.3.29
Konyhákban a padozatra kerülő kiömlő folyadékot, zsíros ételmaradékot rögtön el
kell távolítani.
4.3.30
Konyhák takarításánál meg kell határozni azokat az eszközöket, amelyek
felmelegedett állapotuk miatt égési sérülést okozhatnak. A takarítást úgy kell
elvégezni, hogy a berendezésekhez csak akkor nyúljunk, ha már kihűltek.
4.4
Kereskedelmi és szálláshely-szolgáltatási tevékenység
4.4.1
A Szabályzat hatálya alá tartozó tevékenységi körben végzett árumozgatás,
szállítás, rakodás közben gyűrűt, karórát, nyakláncot viselni tilos!
4.4.2
Ládákat, csomagokat mindig úgy kell elhelyezni, hogy a fedelük felfelé legyen.
Bontásukat mindig a fedélnél kezdjük.
4.4.3
Pántolt ládákat ládabontó igénybevételével kell felbontani. Szegezett ládák
esetén a kiálló szögeket a helyszínen eltávolítjuk. Kiálló szöggel ládát,
ládatetőt tárolni tilos!
4.4.4
Pántokat, zárszalagokat, drótrámákat ezek bontása után azonnal össze kell
hajtani és a munkahelyről eltávolítani.
4.4.5
Nagyméretű bútort, egyéb tárgyat csak e célra készült emelőhoroggal,
szállítóhevederrel szabad mozgatni.
4.4.6
Amennyiben a beérkezett áru
raktárba, illetve eladótérbe
juttatásához csúszdát használnak, ez nem veszélyeztetheti a környezetében
dolgozókat.
4.4.7
Ha az áru fennakad a csúszdán, akkor az indító szintről adott figyelmeztetés
után gondoskodni kell, hogy a fogadószinten tartózkodó személy eltávolodjon a
csúszdától és megfelelő segédeszközzel a csúszdán kívül állva kell megindítani
az áru mozgását.
4.4.8
Személyeknek a csúszdán lemenni, lecsúszni, illetve felmászni tilos!
4.4.9
Szállítószalaggal végzett árumozgatás során a szállítószalag feladó végén
legalább 1 m × 1 m-es szabad területet kell biztosítani. A
fogadószinten tartózkodó személyeknek úgy kell elhelyezkedni, hogy a szalagról
leeső áru személyi sérülést ne okozhasson.
4.4.10
Ha a teljes pályaszakasz nem belátható, akkor a szállítószalagot indítani,
illetve újraindítani csak hangjelzés adása után szabad.
4.4.11
Ha a csúszda és a szállítószalag feladó és/vagy leadó szintjén az ott munkát
végzőkön kívül mások is tartózkodnak, illetve közlekednek, figyelmeztető táblát
kell elhelyezni.
4.4.12
Szállítószalagot csak 18. életévét betöltött személy kezelhet.
4.4.13
A szállítószalag működése közben észlelt bármilyen hiba esetén azt azonnal le
kell állítani és a hiba elhárításáig tilos üzemeltetni!
4.4.14
A bolti konténereket csak úgy szabad elhelyezni, hogy nem lógnak bele a
közlekedési útba, két kerekével rögzített, és a benne lévő áru biztonságos
kivételére lehetőség van.
4.4.15
Bolti konténert húzni tilos!
4.4.16
Bolti konténert mozgatni csak olyan helyen szabad, ahol a megfelelő szélességű
közlekedési út a rendelkezésre áll és az út jól belátható. Ellenkező esetben
irányító személy jelenléte és közreműködése kötelező.
4.4.17
Növényvédőszert csak a területileg illetékes Állami Népegészségügyi és
Tisztiorvosi Szolgálat intézete engedélyével lehet forgalmazni.
4.4.18
Növényvédőszerek árusítását, kezelését, jogszabályban meghatározott képesítésű
személy végezheti.
4.4.19
Vegyszerek árusításával, raktározásával foglalkozó dolgozó csak alapos tisztálkodás
után, és az arra kijelölt helyen étkezhet, illetve dohányozhat.
4.4.20
Vegyszerek kezeléséhez, kiméréséhez, hígításához, töltéséhez használt
eszközöket más célra használni nem szabad, azokat feltűnő módon meg kell
jelölni.
4.4.21
Vegyszert árusításra átvenni, raktározni, illetve árusítani csak akkor szabad,
ha csomagolása az előírásoknak megfelelő, kellő szilárdságú, és az előírásoknak
megfelelően felcímkézett.
4.4.22
Az előadótérben használt gépeket, berendezéseket a műszak megkezdése előtt meg
kell vizsgálni és a hibás, veszélyes gép, berendezés üzemen kívül helyezésére
intézkedni kell.
4.4.23
Őrlő gépet garat nélkül nem szabad üzemeltetni. Az anyag szabad folyását kézzel
tilos segíteni! A gépet naponta meg kell tisztítani.
4.4.24
Sonka- és szalámiszeletelő gépnél a szeletelendő anyagot csak rögzítőszán
segítségével szabad a körkéshez tolni.
A
rögzítő részbe árut csak akkor lehet berakni, ha a gép kikapcsolt helyzetben
van. A szeletelő körkés által elvágott részeket a körkéstől csak arra rendszeresített
eszköz segítségével (sonkalapát) szabad eltávolítani. Az áru igazításánál a
kézvédő és a kés közé benyúlni csak a gép kikapcsolt állapotában szabad.
4.4.25
Kenyérszeletelőt csak rögzített állapotban szabad használni.
4.4.26
A kenyérszeletelő vágókarját kinyitás után biztonságosan meg kell támasztani.
4.4.27
Kézi kenyérszeleteléshez fogazott pengéjű kenyérvágókést kell használni.
4.4.28
Kenyér-kettévágó gép kezelésénél a kéznek a vágandó áru végén, a védőrács előtt
kell elhelyezkedni. A vágókart leengedni csak az áru biztonságos behelyezése
után lehet.
4.4.29
Hússzövő gépet nyitott fedéllel üzemeltetni, az adagolóba működés közben
benyúlni tilos! Rendellenes működés esetén beavatkozni csak leállítás után
szabad.
4.4.30
Húsdarálót csak biztonságosan rögzített állapotban szabad használni olyan
helyen, ahol a kezeléshez elegendő oldaltávolság áll rendelkezésre.
4.4.31
Húsdarálóba húst a gép tálcájáról csak tömőfa segítségével szabad adagolni.
4.4.32
Húsdarálót szétszedni, azon kést vagy tárcsát cserélni csak a gép hálózatról
történt leválasztása után szabad.
4.4.33
Tojást tojásládában vagy kartondobozban 6 láda, tojástálcán 24 sor magasságig
szabad tárolni. Ez utóbbi esetben 12 soronként biztonságos választólap
alkalmazása kötelező.
4.4.34
Kávéfőző üzemeltetése közben a nyomásmérőt rendszeresen ellenőrizni kell. Ha a
vízállás nem éri el az előírt szintet, vagy azt meghaladja, továbbá, ha a
nyomás értékhatára a megengedettet meghaladja, a gépet ki kell kapcsolni.
4.4.35
A kávéfőző biztonsági szelepet fúvatással rendszeresen ellenőrizni kell. A
nyomásmérő jelzését folyamatosan figyelemmel kell kísérni.
4.4.36
A kávéfőző gőzszelepét megnyitni csak akkor szabad, ha a kezelő úgy
helyezkedett el, hogy a hirtelen kitóduló gőz sérülést nem okozhat.
4.4.37
Turmixgép működése közben az üvegtartót mozgatni, levenni, feltenni vagy a
keverőpohárba nyúlni nem szabad. A gép motorját csak akkor szabad megindítani,
ha a megtöltött tartályt a gépre ráhelyezték.
4.4.38
Illetéktelen személy a pénztárgépen javítást nem végezhet.
4.4.39
Kirakatüveget nyitni csak akkor szabad, ha annak működtető, illetve rögzítő
szerkezete biztonságos állapotban van. A kinyitott kirakatot kitámasztó
szerkezettel kell megtámasztani.
4.4.40
Hűtőszekrény vagy hűtőpult leolvasztását a hálózatról történt leválasztás után
szabad végezni. Vágó, feszítőeszközzel a jeget eltávolítani nem szabad.
4.4.41
Hűtőpult feltöltéséhez a munkát végző részére hideg elleni védelmet nyújtó
egyéni védőeszközt kell biztosítani.
4.4.42
Mikrohullámú sütőt csak erre speciálisan kiképzett szakember javíthat. A
készüléken átalakítást végezni tilos!
4.4.43
Kirakatot rendezni, abból árut kivenni vagy behelyezni csak biztonságot nem
veszélyeztető körülmények megléte esetén szabad.
4.4.44
Dekorációt kirakatban, üzlethelyiségben, közlekedési utak felett úgy szabad
elhelyezni, hogy az megfelelően rögzített és a járófelülettől legalább 220 cm magasan legyen.
4.4.45
4.4.46
Asztalon konzervdobozok 0,7 m, tárolópolcokon 0,40 m magasságig állíthatók
egymásra.
4.4.47
Konzervdobozok sorai közé közbetétet kell elhelyezni.
4.4.48
A termelő- és fogyasztóhelyiségeket elválasztó lengőajtókat „jobbra közlekedj”
felirattal kell ellátni.
4.4.49
Poharak és egyéb üvegtárgyak szállítására tálcákat kell használni.
4.4.50
Padlóburkoló anyagot mérő és levágó berendezés használatakor az anyagot eldőlés
ellen biztosítani kell. A vágás befejezése után a vágókést eredeti helyzetébe
vissza kell tolni és rögzíteni.
4.4.51
Körkéses szőnyegvágó szabászgép használatakor ellenőrizni kell a kézvédő
meglétét, az elektromos vezeték megfelelő állapotát.
4.4.52
Mérő-, címkézőgépet tisztítani csak a hálózatról történt leválasztás után
szabad.
4.4.53
Vasalót csak nem éghető anyagra helyezve szabad tárolni.
4.4.54
Varrodában, szabászműhelyben és dekorációs részlegben munkát végzők részére
kézen rögzíthető tűpárnát kell biztosítani.
4.4.55
Gombostűt szájba venni tilos!
5. KÖVETELMÉNYEK
DISZKÓ KLUBOKBAN
5.1 A munkáltató köteles gondoskodni arról, hogy a diszkó
klubokban foglalkoztatottakat érő zajterhelés ne léphesse túl a vonatkozó
szabványban meghatározott értéket.
6. LÉZER
BERENDEZÉSEK HASZNÁLATA
6.1
Szórakozó helyeken csak olyan lézer berendezést szabad használni, amely kizárja
a káros sugárzást, és működtetése során véletlenszerűen sem jelent veszélyt az
ott tartózkodókra.
6.2
Csak olyan lézer berendezés használható, amelyik maximum a 38. lézerosztályba
tartozik.
7. UTAZÁSI
ÉTSZOLGÁLAT
7.1
Az étkező- vagy büfékocsik raktár vagy kiszolgáló fülkéiben, hálókocsi szolgálati
szakaszában lévő polcokra árut, ládát, csomagot csak ledőlés ellen biztosított
módon szabad elhelyezni.
7.2
Mozgó járművön forró zsiradékot egyik edényből a másikba átönteni tilos!
7.3
Mozgó vonaton egyik kocsiból a másikba az eladókocsival átmenni csak akkor
szabad, ha az elárusító meggyőződötta biztonságos áthaladás feltételeinek
meglétéről.
7.4
Közlekedési eszköz áruval való feltöltését csak a jármű álló helyzetében szabad elvégezni, ha a szükséges időt a rakodáshoz
biztosították.
