222/2007. (VIII. 29.) Korm. rendelet
a cirkuszi menazséria
létesítése és működtetése engedélyezésének, valamint fenntartásának részletes
szabályairól
A
Kormány az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a
továbbiakban: Állatvédelmi törvény) 49. §-a (3) bekezdésének e) pontjában
foglalt felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:
Általános rendelkezések
1. § (1) E rendelet hatálya
kiterjed minden természetes és jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem
rendelkező szervezet által létesített és működtetett cirkuszi menazséria
engedélyezésére és fenntartására.
(2)
Cirkuszi előadásban, mutatványban csak olyan állat szerepeltethető, amely
a) az e rendelet szabályai szerint működő
menazsériához tartozik,
b) ha
külföldről érkezett, a behozatalát külön jogszabályok szerint engedélyezték.
2. § E rendelet alkalmazásában
a) ideiglenes menazséria: olyan, állatok
tartására szolgáló, nem állandó jellegű létesítmény - ideértve az állatok
szállítására kialakított és engedéllyel rendelkező járművet is -, amelyben az
utazások során a cirkuszi előadásra, mutatványra betanított, illetve
betanítandó állatokból álló állatsereglet él;
b)
állandó menazséria: olyan, állatok tartására szolgáló, állandó jellegű
létesítmény, amelyben a cirkuszi előadásra, mutatványra betanított, illetve betanítandó
állatokból álló állatsereglet az utazásokon kívül él;
c)
ideiglenes telephely: olyan megállóhely, ahol az ideiglenes menazséria az
utazások során fellépés céljából megáll.
Állandó menazséria létesítésének és működtetésének
engedélyezése
3. § (1) Állandó menazsériát
természetes és jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező
szervezet létesíthet, működtethet és tarthat fenn (a továbbiakban: fenntartó).
(2) Az
állandó menazséria működését az állandó menazséria helye szerint illetékes kistérségi
székhely szerinti jegyző, a fővárosban a fővárosi kerület jegyzője (a
továbbiakban együtt: jegyző) - a (3) bekezdésben megjelölt szakhatóságok
közreműködésével - engedélyezi. A működési engedély visszavonásig érvényes. A
jegyző az engedéllyel rendelkező állandó menazsériákról a személyes adatok
védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII.
törvény (a továbbiakban: Adatvédelmi törvény) 3. § (1) és (6) bekezdéseinek
betartása mellett nyilvántartást vezet.
(3) Az
állandó menazséria működtetéséhez szükséges engedélyezési eljárásban az
illetékes Megyei (Fővárosi) Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal
Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság (a továbbiakban:
Igazgatóság), a területileg illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és
vízügyi felügyelőség, valamint az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi
Szolgálat (ÁNTSZ) illetékes városi (kerületi) intézete szakhatóságként működik
közre.
(4) Az
állandó menazséria működési engedélye iránti kérelemnek tartalmaznia kell:
a) az állandó menazséria fenntartójának nevét,
lakcímét, gazdálkodó szervezet esetén székhelyét, képviselője nevét, lakcímét,
- ennek hiányában - tartózkodási helyét;
b) az
Adatvédelmi törvény 2. § 6. pontjában meghatározott hozzájárulással az állatokért
felelős személy(ek) nevét, lakcímét, - ennek hiányában - tartózkodási
helyét;
c) a
telephely adatait, így különösen a terület nagyságát, befogadóképességét,
létesítményei leírását, közüzemi ellátottságát;
d) az
állat-egészségügyi ellátásról szóló írásos megállapodást vagy szerződést,
illetve annak másolatát.
(5) Az
állandó menazséria
működési engedély iránti
kérelemhez mellékelni kell:
a) a tartandó egyedek állatfajok szerinti
bontásban megadott listáját, az egyedek egyedi jelölésének módját, az állatok
egészségügyi ellátásához szükséges feltételek leírását, valamint az állatok
elhelyezésére szolgáló létesítmények méretének, felszerelésének adatait;
b) a
külön jogszabály alapján kiadott, az állatok tartásához szükséges engedélyek,
bizonylatok másolatát;
c) az
Állatvédelmi törvény rendelkezései, a tartásra vonatkozó külön jogszabályok és
a tartásra tervezett fajok egyedei természetes viselkedésének, bioritmusának,
biológiai szükségleteinek figyelembevételével elkészített Állattartási tervet,
melynek tartalmaznia kell:
ca)
a takarmányozási program alapelveit,
cb)
a kötelező védőoltásokat, a megelőző és gyógyító állatorvosi ellátás, azaz
az állat-egészségügyi követelmények biztosításának folyamatát,
cc)
a karantén idejét és módját, a beteg állatok elkülönítésének előírásait,
cd) az állatok szökése megakadályozásának
biztosítékait,
ce)
a külső és belső parazitákkal történő fertőződés megelőzésének és
kezelésének módjait,
cf)
a kártevők elleni védekezés módjait,
cg) a szaporulat kezelésére, a védett vagy
veszélyes egyedek tartására vonatkozó előírásokat,
ch)
az állatok gondozásával és betanításával kapcsolatos részletes előírásokat,
ci)
a takarmányok és az alom tárolásának és felhasználásának szabályait,
cj)
az elhullott állat, a keletkezett állati hulladék, trágya, alom
tárolásának, kezelésének és ártalmatlanításának módját,
ck)
az állatok tartási helyére, valamint az előző pontban felsorolt
tárolóhelyekre vonatkozó takarítás, tisztítás és fertőtlenítés eszközeit,
anyagait és módját;
d) veszélyes
állat kiszabadulására, az állatok szükség szerinti mentésére vonatkozó
Intézkedési tervet, melynek fajonként ki kell térnie az állatok befogására,
fékentartására, illetve rögzítésük lehetséges módjaira;
e) az állandó menazséria megszűnésének esetére
szóló Felszámolási tervet, benne az állatok további elhelyezésére vonatkozó
elképzeléseket;
f) az állatok szállításának módját, eszközeit,
az ideiglenes telephelyeken használt, az állatok biztonságos elhelyezésére
szolgáló létesítményeket leíró Utaztatási tervet;
g) a szállító jármű állatszállításra való
alkalmasságát igazoló engedély másolatát;
h) a szállítói engedély másolatát.
(6)
Állandó menazséria működtetésére vonatkozó engedély akkor adható ki, ha a
jegyző és a (3) bekezdésben megjelölt szakhatóságok helyszíni ellenőrzése
megállapítja, hogy az Állatvédelmi törvényben és az e rendeletben, valamint a
fenntartó által az engedélykérelemmel benyújtott tervekben előírtak gyakorlati
feltételei biztosítottak.
(7)
Nem adható meg a működési engedély, illetve a jegyző köteles - a (3)
bekezdésben megjelölt szakhatóságok bevonásával - a működési engedélyt azonnali
hatállyal visszavonni azon egyed vonatkozásában, amely tartása során az állat
kíméletére, ellátására, tartására vonatkozó előírásokat oly mértékben szegték
meg, hogy ezzel a kérdéses egyed súlyos károsodását okozták. Ha az előírásokat
több egyed vonatkozásában súlyosan vagy ismétlődően szegték meg, és ezzel a
kérdéses egyedek károsodását okozták, akkor a jegyző a működési engedélyt
azonnali hatállyal bevonja.
(8) Az
állatállomány faj és nem szerinti létszámáról, a szaporulatról, az új
beszerzésekről, az elhullásról, az eladásokról, valamint azok okairól a
fenntartónak nyilvántartást kell vezetnie. A fenntartó a nyilvántartás
másolatát minden év január 31-ig köteles megküldeni az illetékes jegyzőnek, aki
annak másolatát február 15-ig megküldi az illetékes Igazgatóságnak, valamint a
területileg illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi
felügyelőségnek. A nyilvántartást az 1. számú melléklet szerinti
formában kell vezetni.
(9) A
jegyző az állandó menazséria működését - a (3) bekezdésben megjelölt
szakhatóságok bevonásával - legalább 4 évenként köteles felülvizsgálni. A
felülvizsgálat eredményétől függően az állandó menazséria működési engedélyét
visszavonhatja, illetőleg a működési engedély visszavonását nem indokoló
hiányosságok esetén - legfeljebb 30 napos - határidő tűzésével a hiányosságok
pótlására kötelezheti. Bejelentésre, illetve más hatóság megkeresése esetén a
jegyző köteles a menazséria működését soron kívül felülvizsgálni.
(10) A működési engedély kiadásáról,
visszavonásáról a jegyző értesíti a természetvédelmi oltalom alatt álló,
illetőleg nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá tartozó fajok esetében
az illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget,
egyéb fajok esetében az illetékes Igazgatóságot, amely a menazséria
fenntartója, illetve az állatok tulajdonosának költségére, az állatoknak - azok
sorsának végső rendezéséig - állatkertbe vagy más megfelelő helyre történő
szállítását és ottani gondozását rendelheti el, vagy más megfelelő intézkedést
hozhat.
(11)
Amennyiben a menazséria bizonyos egyedek vonatkozásában nem teljesíti az előírt
tartási feltételeket, a jegyző a kérdéses egyedek tartását nem engedélyezi,
illetve - a működési engedély kiadása után - megtiltja.
(12) A
jegyző - a (3) bekezdésben megjelölt szakhatóságok közreműködésével - a
veszélyes vagy védett, illetőleg nemzetközi természetvédelmi egyezmény hatálya alá
tartozó fajok egyedeinek tartását megtilthatja, ha az állandó menazséria
a) a biztonsági feltételeket nem teljesíti,
b) az
állatok tartása során az állat kíméletére, ellátására, tartására vonatkozó
előírásokat megszegi, vagy az egyedek károsodását okozza, fennmaradásukat
veszélyezteti.
(13) A
(2)-(12) bekezdésekben foglalt rendelkezéseket nem kell alkalmazni olyan
állandó menazsériák esetében, melyekben kizárólag háziasított állatfajok (kutya,
macska, vadászgörény, háziló, szamár, szarvasmarha, juh, kecske, sertés,
házinyúl, házigalamb, házityúk, pulyka, házi lúd, házi kacsa) egyedeit tartják.
Ideiglenes menazséria működtetése
4. § (1) Ideiglenes
menazsériát csak az a fenntartó működtethet, aki rendelkezik a 3. § (2)
bekezdés szerint kiadott érvényes működési engedéllyel és érvényesített, e
rendelet 2. számú melléklete szerinti ideiglenes menazséria úti
naplóval. Az érvényes működési engedély, illetve az ideiglenes menazséria úti
napló másolati példányát a fellépések helyszínén jól látható módon, nyilvános
helyre ki kell függeszteni.
(2) A
fenntartó kérésére az állandó menazsériából történő indulás előtt, a kérelem
benyújtásától számított 15 napon belül a jegyző kiadja az ideiglenes menazséria
úti naplót, melyet a hatósági állatorvosnak az induláskor érvényesítenie kell.
Az ideiglenes menazséria úti napló csak az állandó menazséria működési
engedéllyel vagy annak hiteles másolatával együtt érvényes. Amennyiben a
fenntartó több ideiglenes menazsériát kíván működtetni, valamennyihez igényelni
kell az ideiglenes menazséria úti naplót.
(3) Az
ideiglenes menazséria úti naplót a fenntartónak az ideiglenes telephely szerint
illetékes hatósági állatorvossal érvényesíttetnie kell. Az illetékes hatósági
állatorvos az ideiglenes telephelyeken csak abban az esetben érvényesítheti az
ideiglenes menazséria úti naplót, ha az állatok egészségi állapota megfelelő,
az állatok szállítása az engedélyezett járműben történik, továbbá be tudják
mutatni a szállítói engedély másolatát, és az ideiglenes telephelyen
kialakított tartási körülmények megfelelők. Az illetékes hatósági állatorvos
betekinthet az Állattartási, Felszámolási, Intézkedési és Utaztatási tervekbe.
(4) Az
ideiglenes menazséria úti napló egy évig érvényes. A tárgyévre szóló ideiglenes
menazséria úti naplót a fenntartó a következő év január 31-ig köteles leadni a
jegyzőnek.
(5) Az
ideiglenes menazséria úti naplónak a leadásakor tartalmaznia kell valamennyi
olyan település illetékes hatósági állatorvosának hivatalos bélyegzőjét, ahol
az adott évben az utazások során az ideiglenes menazséria megállt.
(6) A
jegyző a leadott ideiglenes menazséria úti naplókat minden év február 15-ig -
nyilvántartás céljából - továbbítja az illetékes Igazgatóságnak, valamint a
területileg illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi
felügyelőségnek.
(7) A
jegyző - a 3. § (3) bekezdésben megjelölt szakhatóságok szükség szerinti
bevonásával - jogosult ellenőrizni az e rendeletben foglaltak teljesülését. Az
ellenőrzés eredményétől függően hiányosságok észlelése esetén a fenntartót
határidő tűzésével azok pótlására szólíthatja fel vagy az úti naplót
bevonhatja. Az úti napló bevonása esetén a jegyző egyidejűleg elrendeli az
állatoknak az állandó menazsériába történő visszaszállítását.
(8)
Külföldről érkező cirkuszi menazséria esetén - amennyiben az adott naptári
évben 6 hónapnál rövidebb ideig tartózkodik a Magyar Köztársaság területén - az
ország területén lévő első ideiglenes telephely szerint illetékes kistérségi
székhely szerinti jegyző, a fővárosban a fővárosi kerület jegyzője adja ki az
ideiglenes menazséria úti naplót. A külföldi cirkuszi menazséria fenntartója
köteles az ország területén található utolsó ideiglenes telephely szerint
illetékes kistérségi székhely szerinti jegyzőnek, a fővárosban a fővárosi
kerület jegyzőjének az ideiglenes menazséria úti naplót leadni. Cirkuszi
menazséria a Magyar Köztársaság területén az adott naptári évben 6 hónapnál
hosszabb ideig csak állandó menazséria működési engedély birtokában működhet.
(9) Az
(1)-(8) bekezdésekben foglalt rendelkezéseket nem kell alkalmazni olyan
ideiglenes menazsériák esetében, melyekben kizárólag háziasított állatfajok
(kutya, macska, vadászgörény, háziló, szamár, szarvasmarha, juh, kecske,
sertés, házinyúl, házigalamb, házityúk, pulyka, házi lúd, házi kacsa) egyedeit
tartják.
Az állatok menazsériában való tartására vonatkozó
általános állatvédelmi szabályok
5. § (1) Az állatokat olyan
feltételek között kell elhelyezni, amelyek megfelelnek az állatok jólétének, és
biztosítják a természeteshez hasonló viselkedésük gyakorlását.
(2)
Gondoskodni kell az állatok jó kondícióban tartásához szükséges beltartalmú
takarmányról és ivóvízről. Jólétük érdekében az állatok szükségleteinek
megfelelő hőmérsékletet, világítást, illetve fürdési lehetőséget, megfelelő
mélységű és minőségű vizet, illetve az időjárás viszontagságaitól való védelmet
kell teremteni.
(3)
Azokat az állatokat, amelyeken sérülés, betegség, stressz tünetei
tapasztalhatók, azonnali kezelésben és gondozásban kell részesíteni, szükség
esetén el kell különíteni, illetve az okot meg kell szüntetni. Az állattartó
helyeken higiénikus körülményeket kell biztosítani, a megfelelő takarításáról
rendszeresen gondoskodni kell, a szennyvizet külön jogszabálynak megfelelő
módon el kell vezetni, illetve kezelni.
(4) Az
állatok számára ingerekben gazdag és megfelelően berendezett életteret kell
biztosítani, amelyek a természeteshez hasonló viselkedési formák gyakorlását teszik
lehetővé.
(5) Az
állattartási létesítményen belüli hőmérsékletnek, a szellőzésnek és a
megvilágításnak folyamatosan igazodnia kell a faj sajátosságaihoz, így
különösen tilos az állatokat huzamosabb ideig sötétben tartani. Szokásaik és
fiziológiai szükségletük kielégítése céljából - a klimatikus viszonyokat
figyelembe véve - természetes és mesterséges megvilágításról kell gondoskodni.
A megvilágítás időtartamának meg kell egyeznie a természetes nappali fény
időtartamával, kiegészítésként olyan rögzített helyzetű vagy hordozható
fényforrást kell használni, amelynek fényereje elegendő valamennyi állat
ellenőrzéséhez, vizsgálatához.
(6)
Tilos az állatokat végtagjuknál fogva lekötve tartani.
6. § (1) Az állandó
menazsériához tartozó állatok egyedeinek, illetve csoportjainak tartásához az
állatkert és az állatotthon létesítéséről, működéséről és fenntartásáról szóló
külön jogszabályban meghatározott minimális elhelyezési feltételeket kell
biztosítani. E rendelkezés nem vonatkozik a cirkuszi előadásra betanított
kutyákra és a veszélyes állatokra. Az állandó menazsériához tartozó állatokat
egyedi azonosító jellel kell ellátni.
(2) A
veszélyes állatokról és tartásuk engedélyezésének részletes szabályairól szóló
külön jogszabályban veszélyes állatnak minősített állatok tartása esetén az ott
meghatározott elhelyezési, biztonsági és egyéb feltételeket kell biztosítani.
(3)
Amennyiben a betanított állat télen folyamatosan zárt, fűtött elhelyezést
igényel, a jegyző - a 3. § (3) bekezdésben megjelölt szakhatóságok hozzájárulása
esetén - engedélyezheti az állat tartását külső kifutó nélkül is. Ebben az
esetben a belső férőhely méretét 50%-kal növelni szükséges.
(4) A
menazsériához tartozó állatok utaztatására az állatok szállítására vonatkozó
külön jogszabályok rendelkezéseit az e rendelet 3. számú melléklete szerinti
kiegészítésekkel kell alkalmazni. Tilos az állatokat a cirkusz, illetőleg a
menazséria hangszóróval megvalósuló hirdetése során
járművön utaztatni.
(5) Az
állatokat legfeljebb 12 óráig lehet a 2. számú mellékletben szereplő feltételek
mellett utaztatni. Ezt követően az utazást legalább 24 órára meg kell
szakítani, és az állatokat a 8. § szerinti feltételek között kell elhelyezni.
(6) A
kutya kivételével, a 2. számú mellékletben nem szereplő fajok szállítási feltételeit
az illetékes Igazgatóság a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi
felügyelőség bevonásával állapítja meg.
(7) A
fenntartónak gondoskodnia kell továbbá az állatállomány folyamatos
állat-egészségügyi felügyeletéről és szükség szerinti állatorvosi kezeléséről.
(8) Az
ideiglenes menazséria fenntartója köteles gondoskodni arról, hogy az állatokat
szükség esetén azonnal, de legalább félévente állatorvos vizsgálja meg.
(9) A
menazséria fenntartója minden állatról külön egészségügyi gondozási naplót
köteles vezetni, a naplóba a menazséria fenntartója, a szakgondozó és az
állatorvos írhat be, az állattal kapcsolatos minden eseményről, betegség,
sérülés esetén a gyógymódról és annak betartásáról, illetve az állattal
kapcsolatos eseményekről.
7. § (1) Az állattartási
létesítményekben nem lehet olyan tárgy vagy berendezés, amely az állatoknak
sérülést okozhat, vagy egyéb veszélyhelyzetet idézhet elő.
(2) A
táplálékot (takarmányt) higiénikus, az állat-egészségügyi előírásoknak
megfelelő körülmények között kell tárolni.
(3) Az
el nem fogyasztott táplálékot (takarmányt), a trágyát és az egyéb hulladékokat
az állattartási létesítményből rendszeresen el kell távolítani.
(4) Az
állattartó telepen mindig jelen kell lennie olyan személynek, aki szükség esetén
az állatokkal kapcsolatos azonnali, szakszerű intézkedést megteszi.
Az állatok tartásának állatvédelmi szabályai az
ideiglenes telephelyeken
8. § (1) Az ideiglenes telephelyeken a próbákon és az előadásokon naponta legalább
egy órán át foglalkoztatott állat esetében a minimális elhelyezési feltételként
a külső kifutóra meghatározott méretek legfeljebb 50%-kal csökkenthetők.
(2) A
betanított, szerepeltetett hüllőket a szállítójármű terráriumaiban kell
tartani.
(3) A
betanított madarak esetében - a futómadarak kivételével - az állatkert és az
állatotthon létesítéséről, működéséről és fenntartásáról szóló külön
jogszabályban meghatározott, külső röpdékre vonatkozó minimális elhelyezési
feltételeket kell biztosítani.
(4)
Főemlősök és ragadozók elhelyezésekor a szállításra vonatkozó egyedi
férőhelyszükséglet kétszeresét kell biztosítani, de minimum 20 m2-t.
(5)
Fókák esetében a szállítójármű medencéjén kívül biztosítani kell egy azzal
megegyező méretű szárazföldi pihenőhelyet is, valamint egy kis, sósvizű medencét
a fürdetéshez.
(6) Az
elefántokat, patásokat és futómadarakat napközben legalább 200 m2-es
kifutóban kell elhelyezni.
(7)
Amennyiben az állatokat nem foglalkoztatják, szerepeltetik naponta, illetve
azokat 90 napot meghaladóan ugyanott szerepeltetik, elhelyezésükre a 6. §
rendelkezései az irányadók.
A cirkuszi menazséria állatai betanításának és
felléptetésének állatvédelmi szabályai
9. § (1) Az állat kizárólag
olyan mutatványra tanítható be, amely a fajára jellemző természetes viselkedés
által megszabott határokon belül marad. Ennek során - a tudományos kutatások
nyilvánosságra hozott eredményeinek megfelelően - figyelembe kell venni az
állat korát és betaníthatósági szintjét, a nemét, egészségi állapotát, valamint
cselekvési készségét.
(2)
Tilos az állatot olyan módszerekkel vagy eszközökkel idomítani, amely annak
fájdalmat, szenvedést, más fizikai vagy pszichikai károsodást okozhat. Az
idomítás során az állatokkal szemben félelemkeltő, kegyetlen magatartást,
módszert alkalmazni tilos.
10. § (1) A cirkuszi
produkciókban az állatokkal szemben félelemkeltő, kegyetlen magatartást,
módszert alkalmazni tilos.
(2) A
porondra szabadon befutó vagy a bevezetendő állat számára megvilágított, szabad
közlekedésre alkalmas bejárót kell biztosítani.
(3) Az
állat vezetését csak az idomár vagy az általa megbízott, szakképzett
állatgondozó végezheti. Az útvonalat biztosító állatvezető és a kisegítő
személy kioktatásáról az idomár köteles gondoskodni. A szereplésre váró
artistákat és egyéb közreműködőket figyelmeztetni kell az állatoktól való
biztonságos távolság betartására. A figyelmeztetés az állatidomár vagy az
állatgondozó kötelessége.
(4) A
menazséria állatai naponta maximum 2 előadáson léptethetőek fel, a két fellépés
között az állatoknak legalább 2 óra pihenőidőt kell biztosítani a szokásos
pihenőhelyükön, megfelelő ellátás mellett és nyugodt környezetben.
(5)
Azokon a napokon, amikor az állatok előadáson vesznek részt, naponta egy próba
tartható, mely próba után az állatoknak legalább 4 óra pihenőidőt kell
biztosítani az előadás előtt a szokásos pihenőhelyükön, megfelelő ellátás
mellett és nyugodt környezetben.
(6) Veszélyes állat esetében
állatidomár, illetve állatgondozó az lehet, aki az állatkerti állatgondozó, az
állattenyésztő és állat-egészségügyi technikus, az állattenyésztő, a halász, a
halász-szaktechnikus, a vadász, a vadtenyésztő, a vadgazdálkodási technikus, a
baromfi- és kisállattenyésztő, a baromfi- és kisállattenyésztő szaktechnikus
képesítések valamelyikével, vagy mezőgazdasági, állattenyésztési, erdészeti,
vadgazdálkodási felsőoktatási intézményben, tudományegyetem, tanárképző
főiskola biológiai vagy ökológiai szakterületén, vagy állatorvos-tudományi
egyetemen, állat-egészségügyi főiskolán szerzett felsőfokú végzettséggel rendelkezik.
(7) Az
e rendelet hatálybalépésekor állatidomárként vagy állatgondozóként dolgozó
személyek a (6) bekezdésben meghatározott szakképesítések valamelyikét a
hatálybalépéstől számított 5 éven belül kötelesek megszerezni. A legalább 10 év
igazolt gyakorlattal rendelkező személyek esetében a képesítés megszerzése alól
az állandó menazséria fenntartója felmentést adhat.
11. § (1) A külön
jogszabály által veszélyes állattá minősített ragadozó emlőst csak a porondon
felállított és a közönséget védő ketrecben lehet szerepeltetni. A porondketrecnek
teljesen zártnak kell lennie, elemeit egymáshoz biztonságosan kell rögzíteni, a
próba, illetve előadás alatt a porondketrecet védőhálóval kell befedni, és a
ketrecben az idomáron kívül legalább egy biztosító személynek jelen kell
lennie.
(2) A
ketrecalagutat úgy kell elhelyezni, hogy az az állattartó-kocsi kijáratához és
a porondketrechez biztonságosan csatlakozzon. Az alagút elemeit egymáshoz,
valamint az elmozdulás kiküszöbölése érdekében a padozathoz kell rögzíteni. A
rögzítésnek abban az esetben is megfelelő védelmet kell nyújtania az állatok
kiszabadulása ellen, ha azok az alagútban torlódnak vagy egymással
összecsapnak. Védőlemezzel kell ellátni az alagútnak a sátoron, épületen belül
eső azon részét, ahol fennáll a közönséggel való érintkezés lehetősége.
(3) A
porondon szabadon mozgó (nem ketrecben lévő) állattal
próbálni vagy előadásban részt venni csak biztonságos körülmények között lehet.
A porondszegély köré megfelelő létszámú és felkészültségű biztosító személyt
kell állítani.
(4) A
biztosító személy feladatai elsősorban:
a) megfelelő, az állat megfékezésére alkalmas
eszközzel segítséget nyújtson az állatidomárnak,
b)
szükség esetén segítséget hívjon,
c)
sérülés esetén elsősegélyt nyújtson,
d)
az illetéktelen személyeket távol tartsa.
Záró rendelkezések
12. § (1) Ez a rendelet a
kihirdetését követő 30. napon lép hatályba.
(2) E
rendelet hatálybalépésekor már működő állandó menazséria köteles a 3. §
szerinti kérelmet a rendelet hatálybalépését követő 6 hónapon belül benyújtani.
A kérelem alapján a jegyző legfeljebb 2009. december 31-ig szóló határidőt
szabhat az e rendeletben előírt tartási feltételek teljesítésére. Amennyiben a
menazséria az előírt feltételeket határidőre nem teljesíti, a jegyző az
engedély kiadását megtagadhatja, illetve a fenntartót a menazséria működésének
megszüntetésére kötelezheti, valamint a fenntartó költségére a szabálytalanul
tartott állatok elhelyezéséről gondoskodhat.
(3)
Olyan vadon élő állat, amelyet e rendelet hatálybalépését követően fogtak be,
cirkuszi menazsériában nem tartható és nem szerepeltethető.
(4) A
rendelet hatálybalépését követően újabb elefánt, orrszarvú és főemlős cirkuszi
előadás céljára nem szerezhető be, nem tanítható be és nem szerepeltethető.
(5) A
Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő
állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény I. függelékén
szereplő állatfaj vadon befogott egyedét 2010. január 1. után cirkuszi előadás
céljára beszerezni, betanítani, valamint szerepeltetni tilos.
(6) A
rendelet tervezetének a műszaki szabványok és szabályok, valamint az
információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok terén
információszolgáltatási eljárás megállapításáról szóló, - a 98/48/EK európai
parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított - 1998. június 22-i 98/34/EK
európai parlamenti és tanácsi irányelv 8-10. cikkében előírt egyeztetése
megtörtént.
1. számú melléklet a 222/2007. (VIII. 29.) Korm.
rendelethez
Az állandó menazsériában tartandó állatok
|
Faj
|
Egyed/Annak
azonosítója
(mikrochip,
krotália,
tetoválás)
|
Jellemző
méretei és
megkülönböztető
jegyei
|
Születés/kelés
ideje
(év/hó/nap)
|
Születés helye,
a tenyészet helye
|
Előző tulajdonos
|
Megjegyzések
|
A
nyilvántartást a fenntartó a következő év február 15-ig köteles benyújtani az
állandó menazséria helye szerint illetékes kistérségi székhely szerinti
jegyzőnek, a fővárosban a fővárosi kerület jegyzőjének.
2. számú melléklet a 222/2007. (VIII. 29.) Korm. rendelethez
Ideiglenes menazséria úti napló
Az ideiglenes menazséria
fenntartójának neve: .....................................................................................
Az ideiglenes menazséria
fenntartójának címe, elérhetősége (telefon stb.): .........................................
Az állandó menazséria
helye: ................................................................................................................
Az utazás során az
állatokért felelős személy neve: ..............................................................................
Az utazás során az
állatokért felelős személy állandó lakcíme, elérhetősége (telefon stb.): ................
Az állatokat szállító gépjármű(vek) rendszáma:
...................................................................................
A menazsériából történő
indulás időpontja: ..........................................................................................
Az állatok fajonként:
|
..........................................................................
hely, dátum
|
..........................................................................
az állandó menazséria szerint illetékes
kistérségi székhely szerinti jegyző aláírása,
illetve a fővárosi kerületi jegyző bélyegzője
|
|
..........................................................................
hely, dátum
|
..........................................................................
az érvényesítést végző hatósági állatorvos
aláírása és bélyegzője
|
Az ideiglenes menazséria úti naplóval történő
helyváltoztatások
|
Az
ideiglenes telephely helyszíne
|
Az ideiglenes telephelyen
való
tartózkodás ideje (mettől meddig)
|
Az illetékes hatósági
állatorvos
aláírása és bélyegzője
|
Ez
az ideiglenes menazséria úti napló csak a cirkuszi menazséria engedéllyel vagy
annak hiteles másolatával együtt érvényes.
Az ideiglenes
menazséria úti napló egy évig érvényes. A tárgyévre szóló ideiglenes menazséria
úti naplót a fenntartó a következő év január 31-ig köteles benyújtani az
állandó menazséria helye szerint illetékes kistérségi székhely szerinti
jegyzőnek, a fővárosban a fővárosi kerület jegyzőjének.
3. számú melléklet a 222/2007. (VIII. 29.) Korm.
rendelethez
A szállított állatok minimális férőhely-szükséglete
Kígyók
(Serpentes)
A szállító terrárium
méretei legalább:
|
hosszúság:
|
0,6 x az állat testhossza
|
|
szélesség:
|
0,3 x az állat testhossza
|
|
magasság:
|
0,3 x az állat testhossza
|
Az
ebben elhelyezhető állatok száma: 1-2 egyed. További egyed: az alapterület
10%-kal növelendő.
Krokodilok
(Crocodylia)
A szükséges medence:
|
hosszúság:
|
1,5 x az állat testhossza
|
|
szélesség:
|
1 x az állat testhossza
|
A szükséges
szárazterület:
|
hosszúság:
|
1 x az állat testhossza
|
|
szélesség:
|
1 x az állat testhossza
|
A
számok egy egyedre értendőek, minden további egyed esetén az alapterület
30%-kal növelendő.
Madarak (Aves)
|
|
A madarak szállításához
szükséges
|
|
|
alapterület (m2)
|
magasság (m)
|
|
Futómadarak (Ratitae)
minden egyes egyedre
|
2
|
Az állat magassága + 0,2
|
|
Házigalamb (Columbia livia)
|
0,5
|
0,3
|
|
Nagytestű papagájfajok
(Amazona spp., Ara spp., Cacatuidae spp. a Nymphicus
hollandicus kivételével, Coracopsis spp., Eclectus roratus, Nestor spp.,
Psittacula eupatria, P. derbiana, Psittacus erithacus, Rhyncopsitta spp.,
Poicephalus robustus)
|
2
|
1
|
|
A többi papagájfaj
(Psittaciformes spp.)
|
0,5
|
0,5
|
A
futómadarak kivételével az elhelyezhető állatok száma: 1-5 egyed. Ezen egyedszám
felett minden további egyed esetén 10%-kal kell növelni a méreteket.
Emlősök (Mammalia)
|
|
Az emlősök szállításához
szükséges
|
|
|
alapterület
(minden egyes egyedre)
|
magasság (m)
|
|
Főemlősök (Primates spp.)
|
2 m2
|
2
|
|
Medvefélék (Ursidae spp.)
|
4m2
|
2
|
|
Nagymacskák (Panthera spp.)
|
3 m2
|
2
|
|
Fókák (Pinnipedia spp.)
|
3 m2, de minimum 10 m2-es medence
|
1,5 m-es vízmélység
|
|
Elefántfélék (Elephantidae
spp.),
orrszarvúfélék (Rhinocerotidae spp.)
|
2,5 x 5,5 m
|
Az állat magassága + 0,2
|
|
Háziló (Equus caballus)
|
1,75 m2 (0,7
m x 2,5
m)
- külön jogszabályban meghatározottak szerint, pónilovak esetében a méret
- az állat méretének függvényében - max. 50%-kal csökkenthető
|
|
|
Egyéb patások
|
Az állatot úgy kell
elhelyezni a boxban, amely biztosítja az állat kényelmes elhelyezkedését, de
megakadályozza, hogy az állat az utazás során mozgásából eredően sérüléseket
szenvedjen
|
Az állat magassága + 0,2
|
