"Garantált biztonság" szolgáltatás
Önnek is összeszorul a gyomra, amikor
két öltönyös-aktatáskás ember
(kalaptartón fejvédő sisakkal) leparkol
a cég bejárata előtt?

-
Ha igen, Ön azzal már tisztában van, hogy Damoklész kardja ként lebeg minden vállalkozó feje felett a bírság, a
baleset és a kártérítés veszélye, aki nem törődik a
munkavédelemmel.
-
Lehet, hogy Ön eddig is nyugodtan várta a felügyelőket, mert azt gondolta,
hogy "A cégnél semmi olyan veszélyforrás nincs, ami egy háztartásban ne lenne,
ezért nem érdekel a munkavédelem". Talán Ön is csak most döbbent rá, hogy
eddigi nyugalmát csak a tudatlanok vakmerőségének köszönhette, de ez nem az Ön hibája!
A munkavédelmi törvény 14. § (1) szerint: "A munkavédelem irányításának keretében állami feladat (lenne)
d) a nevelés és az oktatás területén a biztonságos életvitelre, a szakmai
oktatás területén az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzés
szabályaira vonatkozó ismeretanyag meghatározása;"
Ezzel szemben a hangsúly a szankciók alkalmazásán és a bírságok állandó
növelésén van, a kisvállalkozók hatékony tájékoztatásra, felvilágosításra nem
jut.
Ennek köszönhetően az alábbi tévhitekkel találkozunk kisvállalkozói körökben:
- "Nem veszélyes a tevékenységünk, hozzánk biztos nem jön ellenőrzés!"
- "Mi nem gyártó, hanem szolgáltató cég vagyunk, nincsenek is veszélyes gépeink"
- "Kis céget úgyse nagyon büntetnek meg!"
- "Olcsóbb egy kis bírság, mint mindent rendbe tenni"
- "Egy irodában aztán biztosan nem történik munkabaleset"
Ha most az Ön fejében is pont ugyanezek a gondolatok járnak, akkor érdemes itt
megállnia egy percre. Kérem, nézze meg a „ Tévhitek a munkavédelemben”
című cikkemet, amelyben látni fogja, hogy
az ingatlanközvetítőtől a pénzügyi tanácsadón át az egyházig mindenfajta
munkáltató megkapta a néhány százezres munkavédelmi bírságát, és a 4 millió
forint éves árbevételűek közt sem ritka a 400.000 Ft-os bírság.
Ezért jobb, ha tudja, hogy az így munkavédelem jelentőségét fel nem ismerő kis és középvállalkozásokat két részre lehet osztani:
- Már megbüntette őket a munkavédelmi felügyelőség
- Eddig még nem értek el hozzájuk
Van egy harmadik csoport is, akik már nyugodtan alszanak, nekik már nincs
félnivalójuk. Ha eddig Ön a fenti két csoport valamelyikébe tartozott, tekintse
át a "Garantált biztonság" szolgáltatásunkat, amelynek keretében
elvégezzük az Ön összes kötelező munkavédelmi feladatát úgy, hogy Önnek nem
kell azon gondolkodnia, mire is lehet szüksége. Ezenkívül megmutatjuk, hogy mit
tud Önállóan is elvégezni anélkül, hogy a fele királyságát a munkavédelmi
tanácsadóra vagy bírságra kellene költenie.
NE SZÉPÍTSÜK:
A legtöbb kisvállalkozás számára a munkavédelem és a tűzvédelem kellemetlen
kötelesség, ezért a lehető legkevesebbet akarnak foglalkozni vele. Önnek éppen
ezért olyan teljeskörű és könnyen használható munkavédelmi és tűzvédelmi
szolgáltatásra van szüksége, amelynek segítségével GARANTÁLTAN megelőzheti a
munkavédelmi bírságot.
Ezenkívül ha netán mégis baleset következik be, tudnia kell, hogy mit tegyen
azért, hogy az OEP az orvosi ellátás esetenkénti milliós költségeit ne az Ön
zsebéből fizesse.
"Kellemes meglepetés volt az igen alapos és segítőkész munka"
A munkavédelmet én nálunk, a kis példányszámú könyvek specialistájánál a nem fontos és nem is túl érdekes témakörbe soroltam eddig. Tőled megtudtam, hogy ez nem egészen így van. Kellemes meglepetés volt az igen alapos és segítőkész munka és az a hatalmas dosszié, amit a munka végén kaptam. Ebben minden benne van. Még nem használom, de hamarosan igénybe veszem azt a szolgáltatásod, hogy a határidőkre évek múlva is figyelmeztető e-mailt kapok tőled. Ez nagyon megkönnyíti a bírságok megelőzését.
Kása Béla
Z-Press Kiadó Kft.
www.z-press.hu
A "Garantált biztonság- kicsiknek" szolgáltatást az 1-9 főt foglalkoztató mikrovállalkozásoknak, a "Garantált biztonság" szolgáltatást a 10-49 főt
foglalkoztató kisvállalkozásoknak dolgoztuk ki azért, hogy Önnek ne kelljen úgy
ajánlatkérésekkel bajlódnia, hogy nem is igazán tudja, mire lenne szüksége. Így
nem eshet abba a hibába, hogy pl. munkavédelmi szabályzatot készíttet drága
pénzért, ami nem kötelező, és a számtalan jogszabályi előírás mellé még ebben
is előírat magának olyasmit, aminek nem teljesítése bírságalap lesz. Ezt a szolgáltatást csak a nem veszélyes tevékenységű munkáltatót vehetik igénybe, ugyanis a veszélyeseknek a munkavédelmi törvény szerint már folyamatos munkavédelmi szolgáltatásra van szükségük. A tevékenységek veszélyességi osztályba sorolása a linken található.
A minden (szükséges!) részletre kiterjedő "Garantált biztonság" szolgáltatás tartalma:
-
Elkészítjük a munkavédelmi kockázatértékelést, ekkor
felmérjük, hogy Ön milyen hiányosságokért kaphatna bírságot, és segítünk ezeket
megszüntetni.
-
Meghatározzuk a szükséges egyéni védőeszközöket,
dolgozónak történő kiadásukat dokumentáljuk.
-
Munka- és tűzvédelmi oktatási tematikát készítünk,
oktatási naplót biztosítunk, ezek segítségével a továbbiakban dolgozóit Ön is
oktathatja és ezzel a munkavédelmi szakember munkadíját megtakaríthatja.
Tudjuk, hogy bizonyos létszám felett külön tortúra összegyűjteni az összes kollégát egy munka és tűzvédelmi oktatásra, ezért készítettünk egy kifejezetten irodai dolgozóknak szánt „önkiszolgáló” online oktatási anyagot, amely a www.munkavedelmioktatas.hu címen érhető el.
-
Egységes és átfogó megelőzési stratégiát alakítunk ki,
ahol meghatározzuk az időszakos orvosi vizsgálatra kötelezett munkaköröket
(ennek köszönhetően lehet, hogy Önnek csak háromévente kell orvosi vizsgálatra
küldeni a dolgozóit).Készítünk egy mentési tervet is.
-
Besoroljuk a vállalkozást a megfelelő veszélyességi
osztályba. Ez dönti el, hogy kell-e munkavédelmi szakembert foglalkoztatnia. 1-9 fő közt máshogy is meg lehet oldani (és bizonyos tevékenységeknél 49 főig is), ennek segítségével ezt könnyen bebizonyíthatja a felügyelőnek.
-
Elkészítjük Önnek a tevékenység megkezdését követően az OMMF-nek küldendő bejelentőt.
-
Megtanítjuk arra, hogy az Ön által végezhető munkavédelmi
feladatokat hogyan tudja egyszerűen és szakszerűen ellátni. Így ha spórolni
akar, nem kell munkavédelmi szakembert foglalkoztatnia.
-
Megtanítjuk arra, mit tegyen munkabaleset esetén, hogy
elkerülje a legnagyobb buktatókat, amik miatt milliós bírságot és kártérítést
fizethetne. Átadunk Önnek Cd-n szerkeszthető formában és papíron is egy komplett csomagot, ami munkabaleseti nyilvántartást, jegyzőkönyvet,
naplót tartalmaz és pontról pontra le van benne írva, mit kell tennie
munkabaleset esetén.
-
Azokat a munka és tűzvédelmi nyomtatványokat, amelyet Ön is használni fog,
Cd-n szerkeszthető formában is átadjuk, így Önnek nem kell a nyomtatványboltba
járni ezek miatt.
-
Vegyi anyagok (takarítószerek is beleszámítanak!) biztonsági
adatlapját beszerezzük, amivel sok utánjárást megspórolunk Önnek.
-
Felmérjük, hogy milyen kötelező, rendszeresen elvégzendő feladatai
vannak (pl. gépvizsgálatok, érintésvédelmi vizsgálatok, stb.). Ha
ezeket rögzíti az általam fejlesztett www.nefeledd.info weboldalon, az esedékességük előtt
automatikusan emailben figyelmeztetést fog kapni. Ez a megoldás kizárja, hogy
Ön figyelmetlenség miatt bírságot kapjon.
-
A megrendelést követő egy évben három alkalommal ingyenes telefonos
tanácsadással segítjük a munkavédelmi problémái megoldását
-
Az általunk készített dokumentációkat és az Ön már meglevő kapcsolódó anyagait
(mint a különböző mérések jegyzőkönyvei) olyan rendszerbe foglaljuk, hogy Ön
bármit könnyedén megtaláljon egy esetleges ellenőrzéskor. Ha ez nincs megoldva,
lehet, hogy azért kap bírságot, mert nem találja azt, amit megfizetett. Ezért
mi az anyagot így adjuk át, hogy abban Ön egy ellenőrzésen feszült
idegállapotban is eg y mozdulattal megtaláljon mindent:
"Az egészet olyan rendezett formában kaptuk meg, hogy azonnal megtaláljuk a keresett anyagot"
Kling Péter személyében egy olyan szakembert ismertem meg aki nem problémát hozott számunkra, hanem megoldást.
Miután egyértelmű lett, hogy vannak hiányosságok a szükséges munkavédelemmel kapcsolatos papírjainkban, késlekedés nélküli felmérés után elkészítették számunkra a hiányzó dokumentumokat. Az egészet olyan rendezett formában kaptuk meg, hogy bármely munkatársam azonnal megtalálja a keresett anyagot.
Precíz, jó munkátokat köszönöm.
Péchy Imre
Baromedical Zrt
www.baromedical.hu
Merüljön velünk az oxigén és az egészség világába!
Az alábbi videón bemutatom, hogyan viszünk végig egy ilyen
szolgáltatát, kérem, ezt tekintse meg.
Kérem, hangosítsa fel a számítógépét, ha esetleg le lenne némítva, majd
kattintson a kép közepén levő PLAY feliratú háromszögre!
A "Garantált biztonság" szolgáltatás bevezetése után észre fogja venni, hogy a dolgok a helyükre kerültek és már nyugodtan várhatja a felügyelőket.
Mikor érdemes Önnek megrendelnie ezt a szolgáltatást?
-
ha Önnek nincs saját, főállású munkavédelmi szakembere, de mégis olyan biztonságot szeretne, mintha lenne,
-
ezért elvárja és elismeri a gyors és pontos teljesítést.
-
ha a vállalkozása stabilan működik és növekszik, és szeretné, hogy ez így is maradjon
-
ha Ön a vállalkozásában sikeresés tisztában van vele, hogy Önnek luxus olyan dolgokkal személyesen foglalkozni, amivel nem keres pénzt,
-
ezért szeretné, hogy a munkánk eredményeként Ön a valódi profit-teremtő munkájával foglalkozhasson,
-
ha Ön hajlandó megfogadni tanácsainkat, hogy idővel kiépülhessen a bizalom (enélkül Önnek kár a pénzért, nekünk pedig az időért),
-
ha Önt nem vakítja el a rövid távon olcsóbbnak tűnő félmegoldás, amiről rendszerint kiderül, hogy hosszú távon sokkal drágább.

Kinek nem való ez a szolgáltatás?
-
Akinek nap mint nap az alkalmazottak fizetése és a szállítói számlák kiegyenlítése közt kell döntenie
-
Aki csak látszatot akar fillérekért, a legalapvetőbb munkavédelmi követelményeket is csak "papírozni" akarja,
-
Aki kizárólag a legolcsóbbat keresi.
-
Akinek a tevékenysége az I. veszélyességi osztályba tartozik, (pl. faipar, építőipar, stb.), mert náluk folyamatos szerződés keretében kell a munkavédelmi feladatokat ellátnunk. Ezt is vállaljuk, de arra egyedi ajánlatot adunk.

"Oké, nekem való,
de mennyibe kerül?"
A "Garantált biztonság" szolgáltatás kifejlesztése 3 évbe, rengeteg álmatlan
éjszakába és több, mint egymillió forintba került, mire elnyerte mai
formáját.
Az eredménye viszont óriási: azoknál a cégeknél, ahol bevezettük és eszerint
csinálják a munkavédelmet, kivétel nélkül mindenhol sokkal nyugodtabb a vezető,
mert tudja, hogy rajta nem lehet "fogást" találni. Mivel rendszeresen
hírlevélben tájékoztatom őket a célellenőrzésekről, jogszabályváltozásokról,
mindig naprakészek.
Mit érne az Ön számára, ha erejét és energiáját a termelésre, az új vevők
szerezésére fordíthatná és nem kéne többet tartania a munkavédelmi
felügyelőktől?
Gondoljuk csak végig együtt, mennyiből hozhatná ki ugyanezt az eredményt:
- Felvesz egy jó munkavédelmi szakembert: évi min. 4 millió Ft bérköltség,
feltéve, hogy jó a szakember. (Egy gyengére meg kinek van szüksége?)
- Megbíz egy munkavédelmi vállalkozót a munkavédelmi feladatok havi rendszeres
ellátásával (heti 2 órában): évi minimum 500.000 Ft+Áfa
A "Garantált biztonság" szolgáltatás ára 100%
pénz-visszafizetési garancia mellett és a felelősségbiztosításunkkal együtt:
- 1-9 fő közti létszámú cégnek: 98.000 Ft+Áfa
- 10-19 fő közti létszámú cégnek: 134.000 Ft+Áfa
- 20-29 fő közti létszámú cégnek: 178.000 Ft+Áfa
- 30-39 fő közti létszámú cégnek: 239.000 Ft+Áfa
- 40-49 fő közti létszámú cégnek: 298.000 Ft+Áfa
Tudom, hogy a legtöbb vállalkozónak ez az összeg nem egy nagy érvágás, de van
olyan is, akinek ezt a döntést alaposan meg kell rágnia. Nekik azt mondanám,
hogy ezt a pénzt úgyis el fogják költeni valamire. Vagy észrevétlenül
elaprózódik, vagy előbb cserélik le a számítógépet, vagy egy csillaggal jobb
hotelbe mennek nyaralni a családdal, és persze ezek is jó dolgok.
Aki még nem találkozott munkavédelmi felügyelővel, annak lehet, hogy még ezt az
árat is nehéz elfogadni, de néhány kollégája tanúsíthatná, hogy egy
munkabaleset következményeit vagy egy munkavédelmi bírságot sokkal nehezebb!
De amit ez a szolgáltatás ígér az az, hogy ezen a pénzen megválthatja nemcsak a biztonságot,
hanem az Ön nyugalmát is.
És ez még nem minden! Ha Önnek segít ez a szolgáltatás,
ajánlja a vállalkozó, cégvezető ismerőseinek is, mert akkor nekik és Önnek is jelentős kedvezményt tudunk adni.
Részletfizetési lehetőség
Ha Ön valamilyen okból most nem tud egyösszegben ennyit befektetni a vállalkozása biztonságába, ennek ellenére szeretné, hogy vigyázó szemünket rajta tartsuk a vállalkozásán, akkor a legújabb, sokkal kedvezőbb finanszírozású „Garantált biztonság – folyamatosan” szolgáltatásunkat ajánlom.
Ennek keretében a megrendelés után ugyanúgy elvégezzük az összes feladatot, és ráadásul negyedévente egyszer felkeressük Önt, amikor is
- kioktatjuk az új dolgozókat
- ellenőrizzük, hogy a korábban feltárt veszélyeket sikerült-e elhárítani
- új veszélyek léptek-e fel
- elvégezzük az ismétlő oktatásokat
- megbeszéljük az esetleges változásokat
- aktualizáljuk a dokumentációkat
- elvégezzük a kockázatértékelést
- ha szükséges, tűzriadó gyakorlatot tartunk.
Ebben a verzióban Ön 1-9 fős létszámnál negyedévente csak 28.000 Ft+áfa díjat fizet , valamint az első alkalommal az esetleges plusz szolgáltatások díját pl. gépvizsgálatok, tűzvédelmi szabályzat, stb. Nagyobb létszám esetén a részletfizetésre egyedi ajánlatot adunk.

Mennyibe kerül Önnek, ha nem rendeli meg a szolgáltatást?
Ezt csak Ön tudná számszerűsíteni, de néhány szempontot adok:
-
A munkavédelmi bírság összege 50.000 Ft-10.000.000 Ft-ig
terjed.
A munkavédelmi bírsággal cége felkerül az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi
Főfelügyelőség nyilvános feketelistájára, ami két év kizárást jelent a
rehabilitációs pályázatokból (később valószínűleg más pályázatokból is)
-
A szabálysértési bírság összege 10.000 Ft-100.000 Ft-ig
terjed.
-
Ha a dolgozó a munkaviszonyával összefüggésben balesetet szenvedett, akkor emiatt keletkezett kárát a munkáltatójának meg kell térítenie. A kár lehet
- a személyt érő sérülésekből eredő kár (például keresetkiesés, keresőképtelenség, stb.),
- egyéb vagyoni kár;
-
Sérüléssel járó balesetnél a munkáltatónak kell kifizetnie az OEP gyógykezeléssel és rokkantnyugdíjjal kapcsolatos költségeit,
melyek az APEH útján köztartozásként behajthatóak, ez több millió forint is lehet!
Ettől még egy munkáltatói felelősségbiztosítás is csak akkor védi meg, ha a munkavédelmi
feladatai alapjában rendben vannak.
-
A munkavédelmi szabályszegés büntetőjogi felelősségre vonással is járhat, ha egyben bűncselekményt is megvalósít. "Aki foglalkozása szabályainak megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétséget követ el..." Nem kell mondanom, hogy az üzleti életben egy felfüggeszett büntetés is micsoda presztízsveszteséget jelent.

MIÉRT MINKET VÁLASSZON?
Általunk nem ismert cégben mi sem szoktunk elsőre megbízni, Ön se tegyen
másképp: nézze meg vevőink véleményét, referenciáinkat,
publikációinkat is.
A szakmai gyakorlatommal nem untatnám Önt, erről talán többet mond, hogy több
neves szaklapban rendszeresen az én cikkeim jelennek meg a munkavédelemmel
kapcsolatban. (pl. HVG online, Origo vállalkozói negyed, Magyar Asztalos) és
elnökségi tagja vagyok a Munkabiztonsági és Foglalkozás-egészségügyi
Szövetségnek.
Ezenkívül naprakész ismereteimet megnyugtatóan bizonyítja, hogy a munkavédelmis
kollégák nagy része is a heti hírlevelemből értesül az aktuális
jogszabályváltozásokról, munkavédelmi szakmai hírekről. Nem csak olvasom az
újságot, hanem én írom!
Ezt a szolgáltatást csak úgy tudtam ilyen szintre emelni, hogy 2004 óta
szinte csak mikro- és kisvállalkozásoknak dolgozom, munkavédelmi problémáikat töviről
hegyire megismertem. Ezenkívül a www.nefeledd.info honlapom
automatizálja a
nyilvántartásokat, amit mástól biztosan nem kap meg. (Bár aki fejben tud
tartani egy 9 évente szükséges villámvédelmi felülvizsgálatot, annak ez talán
kevésbé lényeges).
Ha már az automatizálásnál tartunk, még egy óriási előny az általam létrehozott és üzemeltetett, egyedülálló Online munkavédelmi oktatás. Tapasztalatom szerint már egy 10 fő feletti cégnél is külön tortúra összegyűjteni az összes kollégát egy munka és tűzvédelmi oktatásra, ezért készítettem egy „önkiszolgáló” online oktatási anyagot, amely a www.munkavedelmioktatas.hu címen érhet el.
Az ügyfeleink ennek használatával korlátlan létszámú kollégát kioktathatnak úgy, hogy mindenki akkor végzi el, amikor épp ráér. A "Garantált biztonság " szolgáltatás megrendelői ezt a rendszert egy évig ingyen használhatják létszámkorlátozás nélkül. (a korlátlan hozzáférést a számla pontos kifizetése és a véleménykérő űrlap kitöltése után aktiváljuk). A rendszer használata egyébként 20 fő egyszeri oktatására ingyenes, már most ki tudja próbálni.
Az Ön számára egyébként a szaktudásnál sokkal fontosabb lesz a hozzáállás.
Gondolom, az Ön szerint is alapkövetelmény az, hogy amit ígérünk vagy vállalunk,
azt határidőre teljesítjük, de ha neadjisten egyszer-egyszer ez nem sikerül,
akkor időben szólunk és nem utólag magyarázkodunk. (furcsa, hogy ezt le kell
írni, de sajnos ez még nem mindenhol magától értetődő.)
Hogyan törekszünk a kiválóságra? Erre hadd válaszoljak egy idézettel:
"A legtöbb szakmában a legkiválóbb szakértők olyan egyedi dolgokat tesznek meg,
melyek kiemelik őket az átlagból és a teljesítménygörbe csúcsára emeli őket. Ez
azonban ritkán valós csillogás, zseniális elme kérdése, mely ezeket az egyszerű
embereket a szupersztárok világába röpíti.
Ami valójában oda juttatja őket, az az a képességük, hogy tovább mennek és
olyan dolgokat is megtesznek, melyet az átlag nemigen, és mindez azt is jelenti,
hogy a legfelső 20%-ba tartozni sokkal inkább verejték, mint inspiráció
kérdése."
"Jó-jó, de a "jó kapcsolat" a munkavédelmi felügyelővel csak többet érne!"
A munkavédelmi felügyelővel való állítólagos „jó kapcsolat”, lehet, hogy
valamikor működőtt, de mára jelentősen megváltoztak a viszonyok:
- Az OMMF hathatós intézkedéseinek köszönhetően a részrehajlás, korrupció szinte teljesen eltűnt (hallottam olyanról, aki most emiatt börtönkoszton van).
- A felügyelőket három-négyévente új területre helyezik, ezért hosszú távon az összes felügyelővel le kéne paktálni, ami elvileg is kivitelezhetetlen.
- A felügyelők már csak a hiányosságok feltárásával foglalkoznak és ők maguk csak szabálysértési bírságokat alkalmazhatnak, a munkavédelmi bírságokra csak javaslatokat tesznek.
- A munkavédelmi bírságot az OMMF területi igazgatója szabja ki és akár többszörösére is emelheti a felügyelő által javasolt összeget
A munkavédelmi szakember csak a szakmai tudásán alapuló magabiztos fellépésre
és a felügyelő emberként való kezelésére alapozhat (és ez működik is). A
hatósági kapcsolatra tett homályos célzások csak az Ön félrevezetésére
szolgálnak, ennek ne dőljön be!
Az egyetlen működőképes lehetőség arra, hogy az OMMF jóindulattal viszonyuljon
Önhöz, ha csatlakozik a "Partnerség a foglalkoztatás biztonságáért"
kezdeményezésükhöz (ebben én is partner vagyok). Ha Ön is partnerré válik, az OMMF a közigazgatási határozat
helyett nagyobb arányban él a figyelemfelhívás eszközével. (persze az alapoknak
rendben kell lenni, különben vége a partnerségnek!)
EGYEDÜLÁLLÓ DUPLA GARANCIA
A döntését megkönnyítendo szeretném külön felhívni a figyelmét az egyedülálló dupla garanciánkra, amely két részből áll:
1. A munkavédelmi bírság felső határáig (10MFt-ig) terjedő felelősségbiztosítás, ami önmagában is garantálja az Ön biztonságát), mert ha
netán Ön a mi hibánkból kapna bírságot vagy köteleznék kártérítésre, az ebbol
eredő esetleges kárait - úgymint munkavédelmi bírság, orvosi ellátás költsége és
a kártérítési igények, stb. - a biztosításunk fedezi.(Ez nem csak ígéret, íme egy megtörtént eset.)
2. Elégedettségi garancia 100% pénzvisszafizetéssel: Ha Ön nincs megelégedve a
munkánk eredményével vagy úgy érzi, mégsincs rá szüksége, küldje vissza fél
éven belül az összes dokumentációt és visszafizetem a teljes összeget.
Tehát nemcsak védve lesz a bírságtól és a kártérítési igényektől, de ha bármi
miatt nem tetszik Önnek a munkánk vagy a hozzállásunk, esetleg úgy gondolja,
mégsincs erre szüksége, meggondolhatja magát és továbbléphet a következő,
szimpatikusnak ígérkező vállalkozóhoz. Ha minket választ, Ön semmit nem
veszíthet, mert a választás szabadságát a döntése nem korlátozza, a garancia
miatt később is bármikor meggondolhatja magát.

"Oké, kell,
de más nem tudja olcsóbban?"
Bizonyára talál interneten vagy az ismerősök ismerősei közt olyan
munkavédelmiseket, akik nálunk kedvezőbb áron tartanak munkavédelmi oktatást,
végeznek kockázatértékelést, készítenek munkavédelmi szabályzatot (amiről mi
úgyis csak lebeszélnénk). Lehetnek köztük jó szakemberek is és köztük lehet a
szomszéd keresztanyjának frissen végzett unokaöccse, aki bármit elvállal
bármennyiért.
Talán néhányezer forintért is lehet kapni sablonból összedobott munkavédelmi
dokumentációkat, de ha Ön egy kupac papír helyett biztonságot és nyugalmat
szeretne, azért egy jó szakembernek is jópár órát kell dolgoznia, ami nem kerül
ki párezer forintból.
Kérem, ezeket ne hasonlítsa össze a mi szolgáltatásunkkal, mert a mi "Garantált biztonság" szolgáltatásunk
- nem csak még egy munkavédelmi oktatás
- nem csak még egy kockázatértékelés
- nem csak még egy munkavédelmi szabályzat
- nem csak még egy egyéni védőeszköz juttatási szabályzat
Sokkal több ezeknél. Ezzel a szolgáltatással nem csak egymás mögé rendezett dokumentumokat kap, hanem
- mindent egyben megkap, amire egy ellenőrzésnél szükség lehet
- nem fizet olyanért, ami nincs is előírva
És ami megfizethetetlen, megkapja azt a nyugalmat, hogy Önnek garantáltan nem
kell félnie a munkavédelmi felügyelőktől, mert ha netán hibáznánk, a
munkavédelmi bírság felső határáig (10MFt-ig) terjedő szolgáltatói
felelősségbiztosításunknak köszönhetően a bírságot vagy a kártérítést, a
biztosítónk fizeti Ön helyett.
Egy fontos dolgot még tisztáznom kell. Mire ez az anyag eljut Önhöz, talán már
több "követőm" is kialakította a maga "szolgáltatáscsomag-szerűségét", ami első pillantásra
hasonlíthat is ehhez. Egyet ne felejtsen el: aki ellopja Rembrandt ecsetjét,
attól még nem fog ugyanúgy festeni!
A munkavédelmi szolgáltatás egyébként sem olyan, mint a hajvágás, hogy Ön
laikusként könnyen meg tudja állapítani a minőségét. Ön valószínűleg nem ismeri
részletesen a munkavédelmi törvényt, ezért addig nem tudja, mit kap, amíg nem
ellenőrzik, vagy baleset nem történik, akkor pedig már késő lesz.
Nem szeretnénk minősíteni egyetlen kollégát sem és nem kívánunk belemenni
olyan vitába, hogy hosszabb távon valójában mi az olcsó és mi a drága,
mennyivel biztonságosabb egy komplex, mindenre kiterjedő garantált szolgáltatás, mint az
egyes részfeladatok elkészítése mindenféle felelősségvállalás nélkül. Akinek a pillanatnyi költségek a
legfontosabbak és nem bennünket választ, őszintén kívánjuk, hogy legyen
szerencséje.
"Barátságos, fiatal szakértő, és profi anyagot kaptunk a végén"
Örülök, hogy megcáfoltátok a munkavédelemről és a munkavédelmisekről bennem
élő, eléggé szürke és negatív képet. Olyan színvonalú szolgáltatást
nyújtotok (mind az ügyfélkezelés, mind az elkészített anyag), ami az iparág
legjobbjává tesz benneteket és bátran merlek ajánlani bárkinek, akinek tűz-
és munkavédelmi szolgáltatásra van szüksége.
Üdvözlettel,
Kelkó Tamás
www.humanselect.hu
Árösszehasonlítás
Azt már tisztáztuk, hogy a szolgáltatásokat nem igazán lehet összehasonlítani, de ha Ön az árakat mégis összehasonlítaná, állok elébe.
Tételezzük fel, talál
valakit, aki hogy „ugyanezt” elvállalja a példa kedvéért féláron és nézzük meg,
mennyibe kerül Önnek az „olcsó” szolgáltatás. A teljes költsége ennek
nem a "félár" lesz, hanem az Ön szerencséjétől függő "félár" és 10
millió forint közötti összeg.
Mibe kerül Önnek, ha valami hiba
történik?
-
először is a munkadíjba, amit kétlem, hogy vissza tud szerezni attól, aki garanciát nem vállal.
-
néhány százezer forint (max. 10 Mft) munkavédelmi bírságba, nem beszélve az akár milliós kártérítési igényekről
-
az összes anyag ismételt, megfelelő színvonalú elkészíttetésébe (ami feltételezhetően másodszorra már normál áron lesz )
Ezzel szemben mibe kerül Önnek a „Garantált biztonság” szolgáltatás? Garantáltan csak a fent megadott összegbe, mert
- Ha a mi hibánkból netán bírságot kap, azt a biztosítónk fizeti Ön helyett, (így még az a veszély sem áll fenn, hogy magunkra vállaljuk úgy a kockázatot, hogy pénzünk meg talán nincs is).
- Ha valami netán félresiklana és nem az Ön elvárásai szerint produkáljuk a várt eredményt, visszakérheti a munkadíjunkat is!
- Ön kereshet másik vállalkozót és az egyetlen költsége az ő munkadíja lesz.
Ha minden rendben zajlik, Ön maximum a megállapodott munkadíjat fizeti, ha hibázunk,
akkor a bírság és a mi munkadíjunk a dupla garanciának köszönhetően kiesek, így
Ön csak egy munkadíjat fizet majd valakinek!

Tehát mi az olcsóbb?
Az xezer Ft (a munkadíj) és 10 millió Ft (bírság, esetleg kártérítés) közötti „olcsó” szolgáltatás
vagy
a garantált, rögzített árú „Garantált biztonság”szolgáltatás?
Kérem, ne halogasson tovább, töltse ki a mellékelt megrendelőt, hogy a "Garantált biztonság" szolgáltatás birtokában most már
nyugodtan várhassa a munkavédelmi felügyelőket!
Ha nem tudja, milyen munkavédelmi feladatai vannak, töltse ki az automatikus felmérőt, öt perc alatt tisztába kerül
vele!
RÁADÁS:
A "Garantált biztonság" szolgáltatás egyediségük és változó
darabszámuk miatt nem tartalmaz néhány szolgáltatást, de ha Ön megrendeli a "Garantált biztonság" szolgáltatást, az alábbiakból 10% kedvezményt biztosítunk:
| Tűzvédelmi szabályzat |
25.000 Ft/db |
| Veszélyes gépek üzembe helyezés előtti és időszakos biztonsági felülvizsgálata |
16.000 Ft/db |
| Nem veszélyes gépek vizsgálata |
12.000 Ft/db |
| Hiányzó (faipari) gépkönyvek beszerzése |
9.500 Ft/db |
Kling Péter
Munkavédelmi szakmérnök
Tűzvédelmi előadó
"Fiatal, segítőkész szakemberetek minden gondot levett a vállamról."
A tűz- és munkavédelemmel foglalkozó cégekkel kapcsolatban nem sok jó tapasztalattal rendelkeztem – amíg meg nem ismertelek benneteket. Fiatal, segítőkész szakemberetek minden gondot levett a vállamról. Precízen összeállított anyagot kaptam, gondosan dossziéba rendezve, így bátran várhatom a munkavédelmi felügyelőt! Köszönöm szépen!
Viktori Zsuzsa
Logisztikai vezető
SPRINTER Csomag és Logisztika
Mi történik a megrendelés után?
Ha Ön megrendeli a szolgáltatásunkat, a következők szerint fog lezajlani:
Előzetes egyeztetés
-
Emailben rögtön kap egy automatikus visszaigazolást, hogy milyen adatatokkal töltötte ki a megrendelőt.
-
Legkésőbb két napon belül egy kollégám fel fogja hívni, és időpontot egyeztetnek egy személyes találkozóhoz
Első találkozás
- A találkozó alkalmával a kollégám körülnéz a helyszínen, átnézi a meglevő dokumentációkat. Ekkora lehetőség szerint készítse össze az összes munkavédelemmel és tűzvédelemmel kapcsolatos anyagát. El fogjuk mondani telefonon, mire lesz szükség.
- Pontosítjuk, hogy tényleg az Ön által megrendelt szolgáltatásokra van-e szüksége, vagy van-e olyan, amit el lehet hagyni belőle, vagy amivel ki kell egészíteni.
- Ha a feltárt hiányosságok megszűntetéséhez más vállalkozó segítsége szükséges (pl. üzemorvos, villanyszerelő), javaslatot teszünk erre.
- Egyeztetjük az átadás tervezett idejét, és a fizetés módját.
- Vagy az első alkalommal, vagy a végén, a dokumentációk átadásakor megtartjuk a munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást.
Időközben
- folyamatosan egyeztetünk az Ön által megszüntetendő hiányosságokról, pontosítjuk az átadás idejét.
- egyeztetünk az Ön foglalkozás-egészségügyi orvosával, felvesszük vele a kapcsolatot a közös munkabiztonsági és munkaegészségügyi feladatokkal kapcsolatban.
Átadás
- megtartjuk a munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást.
- átadjuk a dokumentációkat, és elmagyarázzuk, mit hol talál meg, mit hogyan kell használnia
- átadjuk a választott fizetési módnak megfelelőan kiállított számlát.
Igen, én is szeretném nyugodtan várni a munkavédelmi felügyelőket, ezért igénybeveszem az alábbi szolgáltatásokat:
|